Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1916

5 meg mindenütt, ahol Ínséget, bajt kell eloszlatni, irtózatos világrengés között foglalta el trónját, de hisszük, hogy ma­gasztos uralkodói erényeivel boldogítására lehet népeinek! Sajnálattal nélkülöztük ez iskolaévben is tanári testü­letünkből dr. Domonkos Géza kórházi főorvost, az egész­ségtan tanárát, aki már a háború kezdete óta, tehát majd­nem három éve teljesít nehéz harctéri szolgálatot több­szörös kitüntetéssel. Új tagja a tanári karnak Kristóffy Ida gazdasági szaktanárnő, mint segédtanárnő, aki egyébként már az előző tanévben is önként jött segítségül a gazdaságtan tanításában. Az iskolaév főbb mozzanatai és a fontosabb ható­sági intézkedések a következők: 1916. Szeptember 6. A tanév október 1-én kezdendő. (Vall. közokt. min. 11548. sz.) Szeptember 9. Az erdélyi menekült gyermekek iskoláztatása ügyé­ben. (Kir. tanf. 1976. sz.) Szeptember 10. A tanári testület alakuló-értekezlete. Szeptember 29—30. Beiratások. Szeptember 30. Javítóvizsga. Szeptember 30. Ogyallai m. kir. Csillagvizsgáló-intézet nagyobb ki­adványainak 1 számát megküldi a könyvtár számára. Október 1. Ünnepélyes Veni Sancte. Igazgatói megnyitó-beszéd és az intézeti rendszabályok ismertetése. Október 2. Rendes előadás. Október 3. Gör. kath. vallásu tanulók szünnapjai ügyében rendelet. (Kir. tanf. 2179. sz.) November 3. Felszólítás a vall.- és közokt. min.-től: a növen­dékek vegyenek részt a hadsereg számára végzendő kötő kézimunkában. (115808. sz.) November 8. Az állami képzők számára kiadott Tanmenet (1 pld.), Tanszer s könyvtárfelszerelés (2 pld.) a könyvtár számára megküldetik. (Egyhm. Hat. 3819. sz.) November 10. Miniszteri rendelet az állami alkalmazottak gyer­mekeinek segélyezéséről. (M. E. 2550. sz.) November 11. Intézkedés az igazgató és az államsegélyes irg. nővér tanárnők háborús segélyéről. (Vall. és közokt. min. 141051. és 140177. sz.) November 20. Vall.- és közokt. min. Észrevételek az 1915—16. tanévi értesítőre és felterjesztett ügyiratokra. (Egyhm. Hat. 4414. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom