Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1915
52 csak szolga, a lélek az úr. A tisztasággal párosul az Úr félelme. Utoljára álltuk körül május 31.-én a szép május Királynőjének oltárát, de már nem valamennyien. A háború egy vonással áthúzta szép tervünket, hogy az utolsó, kedves májusi napon együtt búcsúzunk égi Anyánk oltárától, hogy újra együtt visszük a liliomok Liliomát a búcsúzó esti napsugárban. Csak néhányan voltunk ott lábainál, de lélekben együtt búcsúztunk, együtt imádkoztunk. Prézesünk ez évben utoljára szólt hozzánk, lelkűnkbe véste utoljára égi Anyánk liliomfehér alakját. Szűz Anyánk számára a kezdet és vég az Isten volt. Folyton bensőséges egyesülésben volt Istenével. Ez a legerősebb talpköve lelki erejének. — Kérjük Máriát: maradjon velünk, erősítsen, segítsen, hogy minden tettünk ezt mondja: »Istené akarok lenni«. — Buzduljunk fel égi Anyánk példáján, nekünk is Isten legyen mindenünk! Ne feledjük, hogy célunk: Máriával Jézushoz! S ha erre törekszünk, halijuk az Üdvözítő buzdító szavát: »Ne féljetek, én meggyőztem a világot!« A szakosztályok működése. Kongregációnk három szakosztálya ez évben is fokozott tevékenységet fejtett ki. Az egyes szakosztályok másmás irányban fejtettek ki tevékenységet, s más-más eszmének szolgálatában álltak. S a hármas irányzat a kongregáció nemes célját szolgálta. A legnagyobb munkásságot az irgalmassági szakosztály fejthette ki. Meleg szeretettel igyekeztek a szakosztályba lépni, hol a szegényeknek, szenvedőknek nyújthattak valamit, hol a szükölködők személyében Jézusunknak tehettek apróbb szolgálatokat. Mert O mondta: »Bizony mondom nektek, amit egynek cselekedtek legkisebb atyámfiai közül, Nekem cselekedtétek!« Szorgalmasan eljártak a tagok a gyűlésekre, beszámoltak működésükről. A havi gyűlések el nem maradhattak, valami leányos kedvességgel, szeretettel ragaszkodtak hozzá. A még folyton dúló háború ezer és ezer alkalmat nyújtott a működésre. A kintlakó tagok egy-egy szegény családot gondoztak. Hány és hány kis ruhácska, cipőcske,
