Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1945

- 4 ­vóztak tőlünk Dobó Ferenc, Dr Szegedi László és Fonay Tibor gyök. isk, tanitó. Távozásuk veszteség reánk-nézve. Kíván­juk, hogy jól érezzék magukat uj állomáshelyükön. Az év folyamán a tanári testület régebbi tagjai kö8 zül meghaltak Bergmann József, Aradvári Béla és Sághy Tamás» Nyugodjanak békében. Sokat nélkülöztünk az anyagiak miatt, A minisztérium elég nagy összegeket utalt ki szamunkra hónapról-hónapra, de mire azok ideértek, teljesen vesztették értéküket. Az isk. év folyaméin gyakran megtörtént, hogy egy levelet sem tudtunk feladni, mert nem volt rá pénzünk. Ha Berhidai kartars nem utazik Budapestre, nem tudtuk volna beszerezni az Egyetemi Nyomdától a szükséges nyomtatványokat. Pén­zünk is abból van, amit Ő junius 6-án magával hozott. Igen kedvező helyzetbe kerülhettünk volna, ha intézetünk épületét egy évvel ezelőtt visszakaptuk volna. Az infláció leple alatt szépen rendbehozhattuk volna és beszerezhet­tünk volna mindent. A most következő évben ez már nem lesz olyan könnyű. * Május 29-én volt a tanítóképző V. és a liceum IV. o.- nak utolsó tanitási napja. Ballagás délután 4 órakor, Junius 3-4 : A tanítóképző V. és liceum IV. osztá­lyának osztályvizsgája. Junius 6-7-8: Tanítóképző V. és liceum IV. o.-nak Írásbeli dolgozatai, Junius: 21-22-24-25: A liceum alsó osztályainak osz­tályvizsgája. Junius 27: Te-Deum és évzáró ünnepély. Julius 1-5-ig: Hittan vizsgák ill, szóbeli tanitó- képesitő vizsgálatok, Julius 6: Egyházi ének- és zene vizsga. Julius 8-9 : Líceumi, érettségi vizsgálatok. Julius 11. Felvételi és záróén-h^Vo^i«+-

Next

/
Oldalképek
Tartalom