Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1934
28 tanulói különösen nagy munkaszeretetről tettek tanúságot és a legszebben szerepeltek az összes iskolák között.“ A rendkívüli munkák sorában helyet foglaló iskolán kívüli népművelést is lelkesen felkarolta mind a tanári testület, mind az ifjúság. A növendékek közül sok időt áldoztak erre a munkára: Ványi Gyula (előadás, szavalat), Simon József (előadás, zene), Ludas Imre (tárogató), Kelecsényi Ödön (előadás), György István (előadás), Harsányi Sándor (előadás), Somfai János (előadás), továbbá a kiszenekar tagjai: Simon József, Ványi Gyula, Gyenge Endre, Kadosa László, Guoth Endre, Ág Antal. Szavalatokkal gyönyörködtették a hallgatóságot: György István, Harsányi Sándor, Ványi Gyula, Sulyok József, Katzianer Antal, Németh Kálmán és Marton Jenő. A tanári testület tagjai közül előadást tartott: Kraft József (2), Sághi Tamás (2), Bulla Andor (4), jellemnevelő tanfolyamot vezetett Baksy Andor; az igazgató pedig vezette az egész iskolánkívüli népművelési munkát. Megszervezett 20 tanfolyamot, a kultúrdélutánokon megnyitóbeszédeket mondott, több tanfolyamon előadást tartott és irányította a munkát, amelybe belekapcsolta az állástalan tanítónőket és tanítókat. Az újszerű tanítótestülettel majdnem kéthetenként megbeszéléseket tartott, hogy a munka tervszerű haladását biztosítsa. A november hónapban elkészített tervet sikerült megvalósítani. Április 7-én nyilvános záróünnepséggel fejeződött be a nagyarányú munka. Ezen az ünnepségen az intézet ifjúsága is közreműködött. Április hó elején, közvetlenül a húsvéti szünet után Molnár Oszkár kir. főigazgató látogatta meg az intézetet. A négynapos látogatás megfigyelései és tapasztalatai a nevelés és oktatásnak több problémáját tudatossá tették a tanári testületben és elismerésre méltó mozzanatokat találtak. Jól esett hallani a hivatalos felsőbbségnek a megállapításait, hogy az intézetben van kezdeményező erő és hogy az intézet azon az úton van, amely az irányító szerepet vivő intézetek közé vezet. Tiszteletteljesen köszöntük meg a magas elismerést, az irányt mutató tanácsokat és az intézet egész élete iránt megnyilvánuló jóindulatot. Az elemi iskolai kartársakkal fennálló jóviszony ápolását kívánta szolgálni az intézetünk tornatermében rendezett pedagógiai szeminárium, amelyen Baksy Andor gyak. isk. tanító az I-1L osztály tanulóival a beszéd és értelemgyakorlat anyagából mintanítást mutatott be. Az intézeti belső élet szépítésére kívánta beállítani a tanári testület a cserkészetet és kidolgozta a Házirend szabályait; kísérletet tett a szülői értekezletekkel (nem a gyak. isk. tanulók szülei részére). A tanítás nyugodt menetét egész éven át nem zavarta sem betegség, sem más körülmény. Az influenzajárvány hozzánk nem jutott el. Súlyosabb, hosszantartó betegség mégis ért néhány növendéket. Az egyik növendéket a mellhártyagyulladás kötötte sokáig az ágyhoz a szülői otthonban, egy másik ideges gyomorbaja és közelebbről meg nem állapítható idegrendszerbeli elvál-