Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1933

6

I. Az 1933—34. tanév története.

A tanév az 1933. évi szeptember hó 11-én tartott alakuló gyűléssel kez- dó'dött és az 1934 junius hó 22-én tartott évzáró értekezlettel végződött.

Személyi ügyek, változások. Az év történetében kiemelkedőbb esemény Schönvizner János gyakorló-iskolai tanító kolléga nyugalomba vonulása.

Schönvizner János 1874. évi junius hó 7-én született, Leibicz szepes- megyei községben. A középiskola négy osztályát Késmárkon és Miskolcon végezte, a tanítóképzőt Iglón, ahol 1894-ben szerzett tanítói oklevelet.

Volt tanító Kisterenyén a kát. népiskolánál, majd a községi népiskolánál. Később Németbányán, Mizsérfa bányatelepen működött. 1908 XI. 20-án kelt rendelettel gyakorló-iskolai tanítóvá neveztetett ki az állami tanítóképzőhöz Iglóra. 1919 IX. 20 án kelt rendelettel került, mint menekült, intézetünk gyakorló iskolájához, ahol egy 5 éves cikluson keresztül a gyak.-iskola felső tagozatát, majd nyugalomba vonulásáig az alsó tagozatot vezette.

Letelvén szolgálati ideje, beadta nyugdíjaztatása iránti kérvényét, amire a Miniszter Úr 95517/1934. IX. sz, rendelettel nyugalomba helyezte. E miniszteri rendelkezés kapcsán a kir. főigazgató elismerő iratot küldött Schönvizner János részére.

A tanári testület, az ifjúság, a gyak.-iskola mindkét tagozatának növendékei családias, de meghitt körben búcsúztak a nyugalomba vonuló kartárstól, tanártól, „tanítóbácsitól“. Búcsúszavakat intéztek hozzá: Kraft J. igazgató, Gergely F. gyak.-isk. tan., Szentes Károly V. éves növendék és a gyak. isk. két növendéke. Igazgató búcsúszavait Írásba foglalva, valamennyi kartárs aláírásával ellátva, adta át Schönvizner Jánosnak.

„Családunk — a tanári testület — egy tagja távozik Veled meghitt körünkből, ez alkalomból a megillelődés hangján veszünk Tőled búcsút.

Egy életen által szolgáltad lelkiismeretes buzgósággal, jókedvvel, derűs életszemlélettel a népnevelés szent ügyét. Egy emberöltőn által adtál példát a felnövekedő tanító-nemzedéknek és a szerte a hazában működő több száz tanító tanult Tőled lelkesedést, ügyszeretetét.

Örök időkre épít, aki a lelkekre épít! Te úgy tettél.

Elemedben voltál a kicsinyeknél, a kezdőknél, fogtad kezecskéiket, amikor először átlépték az iskola küszöbét, derült világnézeted örökké mosolyra, jókedvre hajlamos egyéniséged feledtette velük a szülői otthont és vitted Magaddal őket előre, akik szeretettel követtek.

Mint tanító alaposságra törekedtél, nem volt Benned nagyravágyás, nagyratörekvés, »póz«. Kötelességet teljesítettél szívesen, lélekkel, kötelességteljesítésre neveltél.

Mint kartárs, kedves, figyelmes, békülékeny voltál. Ha át is surrant olykor arcodon egy kis bosszúság — „Jánoska“ — hamar megbékült és rövidesen felharsogott jóizü nevetésed, amely reánk is átragadt.