Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1932
6 amiről beszélni fog. Kicsiségnek látszó dolog ez, de rászoktatja a leendő tanítót, hogy ismereteibe rendet vigyen és öntudatlanul hozzászokjék az elmondandók vázlatpontokba való szedéséhez. Ami azután jön, az a megtanulással járó nyelvkincsgyarapítás, stílusgyakorlat, előadási formák elsajátítása. Szintén nem megvetendő eredmények, kivált a tanítónál. Volt idő, amikor a képzőben a megkívánt tanítási alak kivált a kérdve- kifejtés volt. Úgy gondolom, nem tévedek, hogy e követelmény az értelem- fejlesztés, a logikai gondolkodás célját akarta szolgálni — a betanulás, a leckézés tellenhatásakép. De vizsgálatokon — főleg a tanítóképesítő-vizsgálaton — folyékony, szabad előadást kívánunk. Nagyon helyesen. A kérdve-kifejtés: értelemgyakorlat, tudást, ismeretet ad — de más, egészen más a tudás, a lelki tartalom reprodukálása szóban vagy írásban. Már pedig tudás címén száz eset közül kilencvenkilencben nem az értést, a lelki munka eredményét várják, hanem a reprodukálást. Milyen sivár e tekintetben a talaj, amelyre építenünk kellene! »Szorgalmas fiú, de kissé értelmetlen!« — hangzik gyakran itéletkép egy növendékről. Ez bizonyítvány azokról, akik hivatva lettek volna arra, hogy a memória mellett az illetőben a gondolkodási készséget is fejlesszék — és nem tették. Tévedek-e, mikor azt hiszem, hogy a tanítóvá való képzés a lélektannal és a logikával kezdődik? A növendékek jókora tömege vitte és viszi magával mondásomat: »Fiúk, a néptanító nem tud sokat, nem is kell annak nagy tudományos készültséggel indulnia, megindulásnak, alapnak kap eleget a tanítóképző-intézetben, de amit tud, azt úgy tudja, hogy nálánál különben e világon ne tudja senki sem!« Ily tudáshoz vezet szerintem a logika, a logikus tanítás, logikus tanulás. Meleg hivatásszeretet, tiszta ész, metsző logika, gyors gondolkodás, elevenség, feltalálóképesség jellemzik az ügyes tanítót, a jó nevelőt.
