Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902

vetése 49.6 L4 K ; ezenkívül még 8557 K-át fordított az állampénztár az 1902—3. évi költségek fedezésére. Számítsuk ezen összegekhez a 10 tagú tanári testület fizetését és azokat a kiadásokat, a melyeket 192 tanítványunk s szüléik tesznek egy éven át, azonnal tisztán áll előttünk, hogy az állami tanítóképző mily nagy összeggel járul óvről-évre e város lakosságának anyagi gyarapodásához.

Hogy mily mértékben sikerült a tanári testületnek az intézet szellemi színvonalának az emeléséhez hozzájárulni, megemlékeztem arról már az Értesítő bevezető részében, ahol elmondám, mint vélekedett belső életünkről dr. Neményi Imre osztálytanácsosunk és Kapy Gyula, az Orsz. Közokt. Tanács Tagja, mint a miniszter biztosa.

A tanári testület azonban nem állott meg az intézetnek tisztán tartalmi tekintetben való kifejlesztésénél, hanem igyekezett az intézet keretének tágítására is. Hiszem, sikerülni is fog a legközelebbi jövőben intézetünket szeretetházi nevelők és tanítók kiképzésének országos középpontjává tenni. Hogy erre nézve mi a tanári testület terve, megmondja Pápa város polgármesteréhez intézett következő memoranduma:

Tekintetes Polgármester Űr!

Tudomásomra esett, hogy Pápa város mélyen tisztelt képviselőtestülete 1904. évi január hó 1-én megnyitja árvaházát. Az árvák sorsával szakadatlanul foglalkozom. Volt idő, amikor éveken át magam is neveltem árvákat, akik ma — hála legyen az isteni gondviselésnek — a nemzeti társadalomnak hasznos tagjai. Feladatom sokkal nehezebb vala, mint amilyen feladat előtt Pápa városa áll árváinak ellátása és nevelése tekintetében. Nekem nem volt semmiféle alaptőkém; az árvák fenntartási költségeit össze kellett szedegetnem. Az emberszerető társadalom nem is vonta meg áldozatait. Hivről-évre 4—6 apátián, anyátlan árvát tudtam ellátni és iskoláztatni. Gondjukat viseltem akár édes gyermekeimnek s így nem is vesztek el édes hazánkra nézve. Az árvák nevelését gyakorlatból ismerem, tehát nem is fogja tekintetes Polgármester úr tőlem rossz néven venni, ha a tervbe vett pápai városi árvaház szervezésére nézve igénytelen véleményemet elmondom. Előre bocsátom, hogy engem e lépésemben a legtisztább ember- és honszeretetet vezérel. Megmenteni az árvát a hazának, ez egyedüli vágyam.

Köztudomású dolog, hogy árvaházaink jelen szervezetükben nem felelnek meg a hozzájuk kötött várakozásnak. Általános a panasz, hogy az árvaházakban nevelt árvák jelentékeny °/n-a a nagy életben nem állja meg helyét, igen sokat elsepernek a társadalom bűnei.

Magános óráimban igen sokat gondolkoztam ez elszomorító tény felett. A társadalom emberszeretete nemes magot vet el s gazt, dudvát termel. Csak elvétve hoz az elvetett nemes mag nemes gyümölcsöt is. Hogy a tarthatatlan állapot igaz okait híven meg-