Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902
21 folytatása mellett a Szepességre mehessen, a német nyelv megtanulása végett. El is sajátítá e nyelvet teljesen ; a tanév végén már egyházi szónoklatot tartott németül. A theologiát az 1854—5. tanévben kitünően bevégezvén, letette a papi és segédtanári vizsgát oly sikerrel, hogy a sárospataki anyaiskolánál töltendő évei a káp- láni időbe számíttattak s minden külön vizsgálat nélkül az alsózempléni egyházmegyébe bekebeleztetett. De ő nem pap, hanem tanár akart lenni. Régóta nevelősködött, mint esküdt pedig az anyaiskola négy felsőbb osztályában a világtörténelem és földrajz tanításával bízatott meg; ő e foglalkozásában ismerte fel azt, mire hajlama vonta. S mikor mint helyettes tanár, kiváló tulajdonságait érvényesíthetvén, feltűnő eredményt mutatott elő, a kedvesen meglepett egyházkerületi közgyűlés rábízta a gimnáziuma előkészítő elemi iskola vezértanítóságát. Lelkesedéssel, páratlan igyekezettel, tapintattal és rátermettséggel itt „eddig nem látott sikert mutatott fel“, mondja volt rector professora, a nagyhírű Zsarnay Lajos. Ezek után részesült a 23 éves Sz. L. az 1857—8. tanévben oly kitüntetésben, mely leginkább bizonyítja, mily nagyra becsülték őt s mennyit vártak tőle, a még ifjú, de kiváló erőtől elöljárói. A főiskola seniora lett. Díszes, de terhes hivatal. „Volt sok dolog tanulókoromban — szokta mondani — mert sok egyéb teendőn kívül még tankönyveinket is Írnunk kellett s én, ha kéziratomon egyetlen foltocska volt, az egészet újra készítém; tie ekkor nem is képzeltem, mennyire munkabiró a fiatal ember ! Es ő birt sokat. Mint senior első bírája volt a fiatalságnak, melyben idősebb akárhány volt nálánál, de egy se volt, ki tekintélyes, pártatlan Ideájának önként ne hódolt volna. E zaklató bíráskodás mellett vállain nagy felelősséggel járó kötelességet hordozott: ő volt a főiskola gazdája, felügyelője, pénztárnoka, levél-, okmány-, vagyon-őre, azután volt akadémiai jegyző, városi és iskolai folyton fungáló segédlelkész s végül a főgimnázium négy felsőbb osztályában a vallástan tanára. Ráért mindenre; a gazdálkodás fel nem akadt, n pénztár mindig rendben vala, az egyházi szónoklatok sikerültek s a vallástanárság úgy ment, mintha egyébre gondja se volna ; szóval annyi erélyt, buzgóságot, szorgalmat, rend- és kötelességszeretetet tanúsított, mennyit tőle vártak, s mint kiváló egyéntől teljes elismeréssel fogadtak. Az a siker, melyet a sárospataki elemi iskola vezetésével elért s az a keserű tapasztalata, hogy a tanítói kar mennyire lankadt 8 az önkényuralom alatt kétszeres fontosságú népnevelésügy mennyire hanyatlik, reábirta őt az épen fölajánlott mező-csáthi két éves főtanítóság (akademika promooio) elfogadására. 1859—1861-ig volt M.-Csáthon; eszméje egy nagyobbszerfí példányiskola alapítása volt, ami neki sikerült is, mert őt sem titkos, sem nyílt ellenségek, sem minden újítást ellenzők céljától el nem térítők. Fáradt, áldozott, önmaga készített egyes tanszereket, csakhogy iskolája mielőbb csinosan berendezve és felszerelve legyen ; ez volt első dolga, mert ezáltal egyrészt nevelői munkáját segíti elő, másrészt pedig az észre-
