Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1947

Kereskedelmi középiskola

- 59 ­4. Földrajzi szertár. Közös volt eddig is a gimnáziummal. Ebben az évben azonban magunk is szereztünk be különféle térképeket. Jelenleg 10 db. térképünk van. Értéke: kb. 300 Ft. őre: Zimányi Alajos. 5. Testnevelési szertár. Közös a gimnáziummal. Költségvetésünkben, folyó évben is 300 Ft-ot fordítottunk erre a célra. Őre: Kovács Lajos. VII. Az ifjúsági egyesületek működése. 1. A fiátagozat önképzőköre: 1947. szept. 12-én tartotta megnyitó közgyűlését. Elnöke: Iván József IV. o. t., az irodalmi szakosztály vezetője Taáp László IV. o. t., a gazdasági szakosztály vezetője: Kovlács László IV. o. t., titkár: Somogyi Gyula III. o. t. Összesen 18 gyűlést tartott. Díszgyülés keretében emlékeztünk meg október 6-áról, március 15-éről, a Szovjetunió 30 éves fennállásáról, május 1-ről és Petőfi születésének évfordulójáról. Az utóbbin a tanárelnök mondta az ünnepi beszédet. Az ifjúság érdeklődése a társadalmi problémák felé fordult. Irodalmi müvek alapján elemeztük a magyarság társadalmi helyzetét a legrégibb időktől napjainkig. Különösen sokat foglalkoztunk 48 és a századforduló társadalmá­val. Igen értékes előadások hangzottak el a népi írókról, József Attiláról.. Megvitattuk a 3 éves tervet, foglalkoztunk az államosítás jelentőségével. Egy ^itadélutánon a szövetkezet és a kereskedelem előnyeiről és hátrányairól vitáztak tanulóink. önképzőkörünk három pályázatot hirdetett. Szociális eszmék a magyar itíodialomban címmel, kidolgozta 1 tanuló, Taáp László IV. o. 25 Ft jutalmat nyert. A második tételre: Falum problémái — Boros Katalin dolgozata ér­kezett, 25 Ft jutalmat nyert. Munkabérelméletek fejlődése című tételünket Papp Magdolna IV. o. t. dolgozta ki és 15 Ft jutalmat kapott. \ Muzs Lajos és Zimányi Alajos vezető tanárok!. 2. A leánytagozat önképzőköre. Leánytagozatunk önképzőköre ebben az iskolai évben már három osztály keretében működött. Az ülések megtartása nehéz volt. A kollégium épületében délelőtt és délután egyaránt folyt a taní­tás. A gyűlés lefolytatásához szükséges termet csak tanítás befejezése után, vagy csak vasárnap lehetett találni. Sok esetben az idő rövidsége miatt ia műsorszámokat gyorsan kellett pergetni, ez pedig az elmélyedő munka rová-i sára ment. Jó lenne, hogy a következő iskolai évben ezen a téren is javulás mutatkozna. Az önképzőkör tisztikara: elnök: Szalay Irma III. o. t., alelnök: Fekete Etelka III. o. t., titkár: Stenger Anna III. o. t. önképzőkörünk minden iskolai ünnepélyből kivette a részét. Együtt ülésezett a fiútagozattal, október 6-án, Mikulás napkor, március 15-én, május 1-én és a Szovjetunió 30 éves évfordulója alkalmával. Az alakuló és a záró­ülésen kívül 7 rendes gyűlést tartottunk. Májusban szavalóversenyt rendeztünk a növendékek szavaló készségének és buzgalmának növelésére. Az I. díjat Darvas József: A törökverő c. müvét Csik Éva I. o. t., a II. díjat Farkas László: Urnák szolgái c. regényét Csonka Melinda III. o. t., a III. díjat Móricz Zsig­mond Pillangó c. idilljét Szabó Éva II. osztályos tanuló nyerte. Könyvjutalom­ban részesültek még (Ady: Az ütések alatt c. válogatott versei) Németh Etelka II. o. t., Balogh Irma I. o. t. és Nagy Ida I. o. t. — A többi gyűlésen vegye­sen kerültek műsorra irodalmi és gazdasági témák. Az egyik önképzőköri

Next

/
Oldalképek
Tartalom