Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941
Az is közös vonásunk a gazdag ifjúval, hogy mi sem tudjuk pontosan és biztosan, ki is az a Jó Mester, akihez most folyam módunk. Ha például olyasfélét érzünk most, hogy eljöttünk ide istentiszteletre, mert iskolai ünnepeken így szokás, akkor ez az érzés annak a jele, hogy még mi is csak annyira vagyunk Jé* zussal, mint a gazdag ifjú. Hallottunk felőle, láttuk, hogy má* sokat életkérdéseikben eligazított, de nekünk magunknak segítő* ereje és kiléte felől nincsen még semmi közvetlen, semmi bizo* nyos tapasztalatunk. Dehát minek is kérdezzük őt? Mi az ő szemében a mi száz esztendőnk? Ö előtte ezer év annyi, mint a tegnapnak ő elmúlása* vagy egy rövid éjnek vigyázása. Mégis hozzá fordulunk, mert tudjuk, hogy szeret minket s minden örömünkkel, tervünkkel és aggodalmunkkal együtt gondjába zár. Ezért most számunkra az a legfontosabb: mit szól Ö a mi ünneplésünkhöz. Hogy a világ mit szól, azt megírják az újságok, megmondják mások. De mit szól a világnak az Ura? Annyiban yan igazi komoly* sága ünneplésünknek, amennyiben csakugyan tudakozzuk az ő szavát. E nélkül nagyon könnyen öntetszelgés és hiúságnak hiábavalósága marad a mai ünnep. A gazdag ifjú az élet végső titka után tudakozódik s valami rendkívüli, a Mester híréhez méltó feleletet vár. Találhatnánk*é megfelelőbb társaságot, mintha mi is ezzel a gazdag ifjúval együtt járulunk most a Mester elé? Jézus felelete nagyon a várakozáson aluli. Csak olyat mond,, amit Mózes előtte rég megmondott már: Tartsd meg a párán* csőlátókat! Emberünk erre az ifjak önbizonyosságával jelenti ki: Ezeken én már túl vagyok; a parancsolatokat kora ifjúságom* tói kezdve ismerem és megtartottam. Ha a gazdag ifjú a mi iskoláinkba járt volna, alighanem így felel: A vallásból mindig jeles osztályzatom volt s a magaviseletéin is kezdettől fogva kifogástalanul példás. Nincs ezen a feleleten semmi csodálnivaló. Az lett volna rendkívüli, ha a gazdag ifjú nem így felel. Képzeljük el, ha valamelyik lelkes önképzőnk az élet titka iránt tudakozódik s a tízparancsolathoz utasítanók, milyen csalódottan, milyen únott mozdulattal hárítaná el magától a szíves útbaigazítást. Az ifjú* ságnak ugyanis természetében rejlik, hogy azt, ami már mögötte van, ami felől már hallott, elintézettnek tekintse s mindent csak 6
