Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941
ről, tudósokról. Liszt Ferenc magyarságáról, arról, hogy van#e magyar fáj s szükség vans« magyaros stílusra. Az eugeniáról, a politikus osztrák diákról, Ausztriáról és az Anschlussról, az ötvenéves Bohráról, a hetvenéves Sven Hedinről. íme: a politika, irodalom, társadalom és természettudomány legfrissebb problémái kötötték le figyelmünket. Divatba jöttek az előadások. Áttekintő tájékozódást akartunk s ha kérdéseinkre tankönyveink és tanáraink nem feleltek, mi a magunk erejéből akartuk megadni a választ. Képzeletemben felelevenítem akkori lázas vívódásunkat, nyugtalan sokfelé tekintésünket s jólesően látom, hogy ifjúságunk e legfogékonyabb éveiben híven osztozz tunk a magyar szellem akkori vajúdásában. Tudom, izgatottan lestük a Tanút és a Választ. Feleletet vártunk és kaptunk is: a problémáknak egész láncolatát, új szem* pontokat, szélesebb látóhatárt. Üj enciklopédiáról olvastunk: a magyarság, a környező kisnépek és Európa történelmének, művelődésének magyar szem# pontú vizsgálatáról. Példaképeink bátorsága minket is munkára serkentett. A teendők, a megérzett mulasztások tudata sarkalt bennünket. Mintha mindenikünk mindent tudni és vállalni akart volna egy# szerre. A népibb és gyökeresebb magyarság hitét vallottuk s mert kitűnő zenészeink voltak, ösztönösen éreztük, hogy hitünk# ről a lélek kristálytiszta tolmácsa, a zene útján lehet legbátrabb és legszebb hitvallást tennünk. Ezért Bartók és Kodály munkás# ságának ismertetésére díszgyűlést rendeztünk. Előadóink hozzá# értéssel s szerelmes rajongással méltatták a magyar zene e két kutatójának érdemeit s bőséges ének# és zeneszámokkal érzé# keltették a parasztdalok művészi és emberi szépségeit. Előadá# sukat sokan hallgattuk: a Dunántúl, a Kemenesalja, a Kisalföld magyar fiai. A dal csodás szárnyalására megelevenedtek lelkünk# ben gyermekségünk legtitkosabb népi élményei: gyermekdalok, altató és siratónóták, dunántúli és erdélyi népballadák. Egy# szerre a miénknek tudtuk és éreztük valamennyit. Pentatonikus, megrázó egyszerűségükben lelkünk legmélyéig meghatottak ben# nünket. Megkötöm lovamat Szomorú fűzfához, Lehajtom fejemet Két első lábához ... 26
