Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

I. Lic. theol. Rácz Kálmán. Önéletrajz

13. Miért is vagyok én keresztyén? Pápa, 1917. 14. Hitf és erkölcstan a középiskolák IV. osztálya számára. Debrecen, 1926. II. kiadás., 1927. 15. Vallástörténet a középiskolák V. o. számára. Pápa, 1927. 16. A Református Keresztyénség Apologiája. Pápa, 1934. Mint szerkesztő működtem a Sárospataki Ifjúsági Közlöny szerkesztőd bizottságában az 1888—89. és az 1889—90. iskolai években és megalapít tottam, szerkesztettem és kiadtam a Szövétnek című képes ifjúsági lapot, amely Pápán jelent meg az 1906—1914. években. írói álneveim: Attius Lenci, betűjegyeim: R. K., r. k. és z*n. A »lic« jelzést olykor elhagyom a nevem előtt. 1896s*ban nősültem, feleségül véve egyilc szabolcsi kartársam leányát, Hódy Máriát, akinek apja, Hódy János vasmegyeri lelkipásztor volt- Há* zasságunkból négy gyermek született: Erzsébet, most Nagy Gábor hely=* beli vallástanár felesége, Margit, most özvegy, férje Várady Lajos szőnyi lelkész volt, Ilona, most Kovács János áll. főmérnök felesége és Irén, most Kúr Géza csicsói ref. lelkipásztor felesége. Pápa, 1940 március 7. Lic. Rácz Kálmán. # * # Gyászbeszéd lic. Rácz Kálmán nyug. gímn. Yallásianár felett. Alapige: Luk. XII. 35—38, és 43. v. Gy. H. Gy.! Mikor az örökkévaló Isten az első embert a bűnbeesés miatt kiűzte az Éden kertjéből, hol a ma is oly sok ember előtt annyira' kívánatosnak látszó, munka nélküli, úgynevezett boldog életet élhette és kiadta a szigorú parancsot: »orcád verejtékével egyed a te kenyeredet« (I. Móz. III. 19.), az ő végtelen kegyelme és összehasonlíthatatlan lédes atyai szeretete a büntetést tulajdonképpen áldássá m^gasztosította fel, mert a gyarló bűnös embert — a már akkor megígért Egyetlen Egynek, az Ür Jézus Krisztusnak érdeméért — a munka, a szolgálat méltóságával ajándék kozta meg. Azóta akár a Szentírás lapjait forgatjuk, akár a történelem könyvében, akár az élet nagy könyvében nyitott szemmel szemléljük az ember útját, mindenütt azt olvassuk, azt látjuk, hogy az emberiség és az egyes ember útja akkor vezetett felfelé, a haladás, fejlődés, tökéletesedés, az Isten felé, mikor a munkát, a szolgálatot Istentől kapott nagy, szent ajándéknak, kitüntető méltóságnak tekintette, s akkor jutott lejtőre, fene:* ketlen kátyúba, mikor hivatásáról, szent küldetéséről, Istentől nyert méU tóságáról megfeledkezett. »Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom« (Jan. V. 17), mondotta Jézus. Emberi életünk igazi szép^ sége a munka, a szolgálat, a kötelességteljesítés hűségében tündöklik a legfelségesebben! De sokszor elfeledkezünk erről Gy. H, Gy.! De sokszor