Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

VI. A főiskola alkotórészei - C) Kereskedelmi középiskola

i3i ­József ügyvéd felé, akik nagy tudásukat szintén kész örömmel állították tanfolyamunk szolgálatába. D) Főiskolai köztartás. A beiratkozottak száma 298 volt. Ezek közül reggelire járt 224. Mint szenior, dispenzátor és terítő ingyenes volt 19, félingyenes 7 tanuló. Ezeken! kívül köztartási segélyben részesült 74 gimn. és keresk. iskolai tanuló és 18 theol. akad. hallgató, akik összesen 4000 P köztartási segélyt kaptak. A köz* tartási díjat az év elején 500 P*ben állapította meg az igazgatótanács, mely* bői ebéd és vacsora díja 440 P, reggeli díja 60 P volt. Az évközben mu* tatkozó áreltolódások miatt febr. l*től a díjakat 20°/o*kal emelte az igaz* gató*tanács„ Vagyis az I. félévben 250 P, a II. félévben 300 P volt a díj. Minden törekvésünk az volt, hogy a változott viszonyok ellenére a jkjöz* tartás tápértékben és mennyiségben éppúgy el tudja látni ,az itt étkező tanulókat, mint a múltban. Nagyrészben sikerült is egész éven át biztosíta* nunk az ellátás zavartalanságát- Ebben igen nagy segítségünkre volt első* sorban Pápa város közellátási hivatala, melynek vezetője dr. Tomor Dezső városi aljegyző úr a legnagyobb megértéssel és előzékenységgel viseltetett a köztartás iránt. Fogadja e helyen is úgy a főiskola, mint a tanulók őszinte hálás köszönetét! Nem kevésbbé kell kifejeznünk hálás köszönetünket Böröczky Lajos és Ede uraknak, hentes és mészáros cégnek, Puchinger Ká* roly lisztnagykereskedő úrnak, Ovády Zoltán pékmesternek, a Pápai El* árusító Üzlet it. vezetőinek, Somogyi Lajos ihászi bérlő úrnak, akik minden nehézséget leküzdve nagy szeretettel viselték szívükön a köztartás Ügyét. De köszönetet kell mondanunk Győry Géza nemesvámosi jegyző úrnak, So* snogyi Zoltán szentgáli, Mátyás Lajos kapolyi lelkész uraknak, Erdélyi Rezső nyárádi gazdálkodó úrnak, a Darabont Testvéreknek, akik élelmi cikkek megszerzésével és szállításával könnyítették meg az ellátás munkáját. Utolsó helyen, de nem utolsó sorban mondunk kpszönetet dr. Tóth Lajos gazdasági tanácselnök úrnak, ki nemcsak értékes tanácsaival s a be* szerzések .alkalmával megfelelő hitelkeret nyújtásával, — de személyes utánjárással és fáradsággal is nagy segítségünkre volt az ellátás zavartalansá* gának biztosításában. A köztartási konyha vezetője ez évben is özv. Szarka Istvánné volt, aki immár tíz évet meghaladó munkájával, hozzáértésével s ízletes főztjével méltán kiérdemelte úgy a vezetőség elismerését és köszönetét, mint a köz* tartáson étkező diákok szeretetét! Az év folyamán 40 drb. hízott sertést öltünk le. Ezáltal nemcsak az ét* kezest tudtuk változatossá tenni, de a zsírszükségletről is gondoskodtunk. Az elmúlt iskolai évben a köztartásnak ajándékot adtak Fellner Pál v. orsz. képviselő, gyártulajdonos, ki az I. félévben egy szegénysorsú diák étkezési díjára 125 P*t adott, a II. félévben pedig — mikor a segélyezett 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom