Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

VI. A főiskola alkotórészei - C) Kereskedelmi középiskola

c. y KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLA. I. A tanév története. 1. Évnyitás. Szept. 2*án voltak az I—II. o. tanulók javító vizsgalatai. Szeptember 5—6*an tartottuk meg a beiratkozásokat. Szept. 8*án volt az év ünnepélyes megnyitása és szept. 9*én kezdődött a rendes tanítás. Tanári testület. Az intézetnek kereskedelmi képesítésű okleveles tanára a folyó iskolai évben kettő volt, amennyiben Kiss László B szakos tanáron kívül Zimányi Alajos Oszakos tanár jel ölttet alkalmazta a főhatóság, aki ez év folyamán oklevelét is megszerezte. Az A szakcsoportra hirdetett pályázatunk azonban a folyó évben is meddő maradt, miért is az egyes tantárgyakát a gimnáziumnál tanító tanárok látták el, lehetőség szerint úgy, hogy az egyes tanárok szaktárgyaiknak megfelelő rokontárgyakat tani* tottak. ! : ; 1 I • I I j ! | 2. Felügyelet, látogatás. Egyházi vezetőink közül Ólé Sándor főiskolai lelkész*gondnok több ízben, az állam részéről dr. Nyirjesy Sándor tanügyi tanácsos dr- Iványi Károly tanulmányi felügyelővel együtt 1942 március 10—ll*én látogatta meg az intézetet ós az 1942 március ll*én tartott érte* kezleten tette meg észrevételeit. Ugyanakkor dr. Wallner Emő tanügyi fő* tanácsos, kereskedelmi középiskolai igazgató, mint tanulmányi felügyelő látogatta meg Zimányi Alajos óráit. 3. Szülői értekezletet a gimnáziumi szülői értekezlettel egyidőben 1941 dec. 16*án és 1942 március 20*án tartottunk. , II. Nevelő és oktató munka. 1. Az intézet elhelyezése. Az 1939—40. iskolai évben megnyílt keresi kedelmi középiskolának a folyó iskolai évben megnyitottuk a III. osztályát. Mind a három osztály a gimnázium épületében nyert elhelyezést és iaz in* tézet a gimnáziumi igazgató vezetése alatt áll. Amint az iskola épületének kibővítése 1941. év végén befejezést nyert, a kereskedelmi középiskolát részben az új épületszárnyban helyeztük el. A termek berendezése automatikusan folyamatban van: a mult évi tan* termi berendezéshez újabb 2 tanterem felszerelése került sorra a folyó 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom