Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1940
I. A tanév története
— 37 — A tantárgyfelosztás általánosságban megfelelt ugyan a szakszerűség követelményeinek, de egyrészt a kelleténél csekélyebb tanári létszám, más* részt egyes tanároknak katonai szolgálatra történt behívása következtében a tantárgyfelosztást az év folyamán többször kellett megváltoztatni, de még így is az I. A. és B. osztályokban a természetrajzot Borbély Sándor mennyiségtan*fizika szakos tanárnak kellett tanítania, mert az intézet egyetlen természetrajz szakos tanára nem láthatta el az összes természetrajz' órákat. A VI. osztályban pedig a vegytant Varga László természetrajz szakos tanár tanította, mivel szakképzett tanár erre a szakra még nincs. Különösen zavarta az év munkáját, hogy az év folyamán több tanár hosszabb ideig teljesített katonai szolgálatot: Nagy Endre, aki már a mult iskolai év végén bevonult és csak október 5*én szerelhetett le. Dr. Soós Adorján, aki szintén az egész nyár folyamán katonai szolgálatot tel* jesített, majd szeptember 2*től november 26*ig résztvett Erdély megszállás sában és végül Varga László, aki hasonlóképen a mult iskolai év végétől október 12*ig katonáskodott, majd április 8*án újból bevonult és mindez kideig katonai szolgálatot teljesített a Délvidéken. A katonasághoz bevonult tanároknak az óráit csak részben tudtuk szakszerűen helyettesíteni, amennyiben dr. Soós Adorján óráit a két VIII. osztályban dr. Tóth Endre theol. tanár látta el. 4. Felügyelet, látogatás. Egyházi vezetőink közül Ólé Sándor főiskolai lelkészi gondnok több ízben és a tankerületi kir. főigazgatói látogatás alkalmával is, meglátogatta iskolánkat. Ugyancsak a főigazgatói látoga* tással egyidőben végzett iskolai látogatást Faragó János c. főigazgató, egyházkerületi felügyelő is. Az állam részéről az általános tanulmányi felügyeletet az idén is M.adocsai Pál tanügyi tanácsos végezte, mint a tankerületi kir. főigazgató helyettese 1940 november 14, 15 és 16*án, továbbá 1941 március 19, 20 és 21*én, és március 29*én tartott értekezletén tette meg észrevételeit. Kócza Géza tanügyi tanácsos, testnevelési szakfelügyelő is többször fel* kereste intézetünket. Rajtuk kívül Csekő Árpád, a pápai állami tanítóképző igazgatója, továbbá Galgóczy János ref. hittan, Mester Gábor testnevelés és Szijj János dr. természetraj z*földrajz szakos csurgói ref. gimnáziumi tanárok november 9—10*én keresték fel intézetünket és látogattak meg néhány tanítási órát. 5. Szülői értekezletet március 28*án tartottunk, mintegy 3—400 szülő, illetve érdeklődő jelenlétében. Ezen Vásárhelyi Károly »A mennyiségtan tanulása« címen tartott előadást. Utána a szülők és szállásadók hosszasan értekeztek a megjelent tanárokkal a növendékek munkájáról.