Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1939

VI. A főiskola alkotórészei - VII. Theologiai akadémia

— 28 — Pápai Hitelbank hallgatók segélyezésérc 30 P*t. Pápai református egyházmegye előkészületi vitaverseny céljaira ez évben is 20 P*t adományozott. Fülöp József esperes nyugalomba vonulásakor nyomtatásban megje* lent predikációs köteteiből milnden hallgatónak egy példányt adomád nyozott. A m. kir. vallás= és közoktatásügyi minisztérium külföldön tanuló hallgatóinknak minden alkalommal kisebb-nagyobb rendkívüli utisegélyt és öt szegénysorsú felvidéki és 2 vizsgázó hallgatónknak pedig összesen 750 P*t volt szíves adományozni. Áz amerikai United Presbiterian Church tb. tanárunk dr. White J. H. útján hallgatóink könyv*, uti* és egyéb segélyeire ez évben is tekin* télyes segélyt küldött dr. Pongrácz József tanár kezéhez és rendelkezésére. Legnagyobb segítőnk ez évben is a flunántúli egyházkerület gyüleke* zetei voltak, melyek 30.260 P*vel járultak hozzá kollégiumunk fenntar* tásához. Ehhez járultak a legáció adományok, amely, mint fentebb emlí* tettem, nagy legációknál 14.503.76 P*t, kislegációknál pedig 4500 P*t tesz ki, A pápai egyházmegye több gyülekezete ez évben is eljuttatta köz* tartásunkra hálás szívvel fogadott terményadományát. Gyülekezeteink legtöbbje segítségére jött kikerülő segédlelkészeink* nek palástjuk beszerzésénél is, mely alapra fL következő adományok ér* Iccztcls^ Idc * Keszthely 4 P, Csép 330, Enying P50, Balatonfőkajár 1*—, Igar 2 98, Székesfehérvár 44 82, Kálóz 612, Deáki 240, Pápa 18 26, Csetény P50, Marcellháza 2'30, Kamocsa 1*72, Somogyszob 4*19, Böhönye 2 03, Tihany 2-25, Takácsi 332, Veszprém 1 01, Hetes 1*—, Nemesvámos 2 49, Alsószecse 2'—, Szend P—, Győr 8'46, Losonc 4'—, Ötvöskónyi 7'84, Szilasbalhás 12 75, Balassagyarmat 6 74 P. Összesen 148 98 P. Ez alapból 50—50 P palástbeszerzési kölcsönben részesültek ez év* ben: Varga József, Csepeli Ödön, Tálos Sándor s.*lelkészek, Jakab Lajos, Nagy Ernő, Szombathy István és Vörös József abszolvált papnövendékek. 2. Tanári testület. a) Tiszteletbeli tanárok: Dr. Aalders W. J. egyetemi tanár, Groningen, Hollandia. 1931. Dr. Bohatec J. egyetemi tanár, Wien, Németország. 1931. Dr. Brouwer A. M. egyetemi tanár, Utrecht, Hollandia. 1931. Dr. Obbink H. T. egyetemi tanár, Utrecht, Hollandia. 1931. Dr. Webster J. Macdonald, a Church of Scotland titkára, Edinburgh, Skócia. 1931. Dr. White J. H., az északamerikai United Presbyterian Church ny. tit­kára, Pittsburgh, Pa. U. S.A. 1931.

Next

/
Oldalképek
Tartalom