Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1938
VIII. Adatok a gimnázium 1938—39. iskolai évi történetéhez
— 46 — intézet kirándulása Komáromba, ott istentisztelet és ünnepélyek a Jókai* és Klapka*szobornál. 8. Június 18*án az iskolai év ünnepélyes bezárása. f) Az iskola egyházi nevelése. Az ifjúság hazafias érzésének ápolása mellett különösen nagy gondot fordított intézetünk a vallásos nevelésre. Napi munkánk mindenkor imádsággal kezdődik és végződik. Vallástaná* runk ref. növendékeink számára az egyes órák keretében is tart biblia* magyarázatot, illetve tanulmányozzák a Heidelbergi Kátét. Tanárikarunk minden alkalmai felhasznál, hogy az ifjúság valláserkölcsi élete fejlőd* jék, mélyüljön. A téli hónapokban növendékeink számára ifjúsági isten* tiszteletet tartottunk külön az alsói és külön a felső osztályok számára, melyeken vallástanárunk mellett Tóth Sándor, dr. Szabadi Béla, dr. Tóth Endre szólottak az ifjúsághoz, .szem előtt tartva az ifjúság speciális lelki szükségleteit. Egyébként a gyülekezeti istentiszteleten vettek részt növen* dékeink tanárikarunk felügyelete és vezetése mellett. Urvacsorával min* den lehető alkalommal éltek. Felsőbb egyházi hatóságunk rendelkezése folytán ez évben is megtartottuk az ú. n. csendes napot, amikor egyházi életünknek vezetői s tanárikarunk tagjai foglalkoztak a növendékeikkel. Konferenciára ez évben is küldöttük növendékeinket, kik közül 12*t nagyobb anyagi támogatásban is részesítettünk. Vallásos érzésük ápolá* sára járatták növendékeink a Mi Ütünk című ifjúsági lapot 308 példány* ban, Ref. Diákmozgalom, Keresztyén Család, Az Élet Üt ja, Pro Christo című lapokat több példányban. A növendékek közötti összetartás és fele* baráti szeretet ápolására ebben az évben is tartottunk szeretetvendégsé* get a Konfirmált Ifjak Egyesülete rendezésében, hol növendékek és taná* rok közösen töltöttek el néhány órát. A konfirmációi oktatást vallástaná* runk végezte a IV. losztály növendékei körében, kik közül 39 növendék áldozócsütörtökön konfirmálkodott s élt első alkalommal urvacsorával. Ifjúságunkat ebben az évben is több alkalommal keresték fel a különböző evangéliumi egyesületek vezetői és kiküldöttei. Ugyancsak kiváló gondot fordítottunk arra, hogy másvallású növen* dékeink vallásos kötelezettségeiknek mindenben és mindenkor megfelel* jenek, hitoktatóiknak engedelmeskedjenek. Különösképen ügyeltünk arra, hogy egymás vallása iránti megbecsülés és tisztelet érzése éljen növendé* keink szívében. A növendékek magaviselete megnyugtató volt. Súlyosabb fegyelmi eljárásra egy alkalommal sem volt szükség, természetesen a serdülő kor* nak hibái és ferdeségei előfordultak ifjúságunknál is. Itt számolunk még be a következőkről: 1. Filmoktatás. Intézetünkben a folyó tanévben is rendszeresen folyt a VKM. által bevezetett iskolai filmoktatás. Az 1938—39. tanévben be* mutatásra került a természetrajz, földrajz és fizi,ka Órákon összesen 103 tekercs oktatófilm. Az oktatófilm bemutatásokat Varga László gimn. r, tanár végezte.