Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937
IV. A főiskolai nyomda keletkezése, története és munkája. Irta és felolvasta a kollégiumi emléknapon Dr. Tóth Lajos theol. tanár
- 20 Typographiának felállítását, fenntartását, üzembe hozását és mindenféle könyvek és munkák kinyomtatását, valamint azoknak forgalomba hozását is a legkegyelmesebben engedélyezi, kiköti azonban, hogy e felállítandó nyomdára is a magyarországi királyi Helytartótanács felügyeleti és cenzúrai joga fennáll és ennek értelmében minden félévben a végzett mindenféle nyomtatványból négy példányt a Helytartótanácsnak beküldeni tartozik s végül e nyomdának szabad és zavartalan működését minden magán és nyilvános részről jöhető támadással szemben kegyelmesen és a magyar király által használt királyi titkos pecsét alkalmazásával biztosítja. Az okirat, amint már fentebb említettük, 1837 január 5*én kelt Bécsben s Ö Felsége Magyarországon, Csehországban és a többi országokban való uralkodásának második esztendejében Fevdinandus aláírással saját kezűleg jegyezte alá s rajta kívül még aláirtak gr. Pálffy Fidél és gr. Zichy Ferenc. Az okiratra azután még két megjegyzés van rávezetve. Az egyikben Neulinger Mihály igazolja, hogy ez irat a Király könyvekbe szabályszerű* leg bevezettetett. A másik pedig Zsoldos Ignátz Tek. és Nemes Veszprém vármegye főjegyzőjének rávezetése, amely szerint az 1837. szeptember 25. és következő napokon Veszprémben tartott közgyűlésen ezen kegyelmes kiváltságlevél felolvastatott és ellentmondás nélkül kihivdettetett. 6 í Ez tehát az az okirat, amelynek alapján e most jubiláló nyomda felállítása történt. A rajta jelzett hivatalos ténykedések elvégzése után annak felállítása elé a hatóság részéről semmiféle akadály nem gör* díttethetett. 6 5 A superintendentia részéről kiküldött bizottság azonban már a kömlődi kerületi gyűlés alkalmával szomorúan állapította meg, hogy e typographia felállításának egyik legnagyobb nehézsége a pénz alap hiányzása 0 6 s ezért minden igyekezete főleg affelé irányul, hogy lehetőleg olyan egyén keres* tessék, aki a nyomda létesítéséhez részben saját tőkéjével is hozzá segítse a Superintendentiát. 6 7 Így került lassan — bizonyára egyházi összekötte* tések révén — ismeretségbe a bizottság Szilády Péter szalkszentmártoni ref. lelkész nyomdász fiával: Szilády Károllyal, 0 8 aki ez időben a budai kir. egyetemi nyomdánál működött. 6 9 Szilády maga is régóta £>róbál* kozott magának összeköttetései révén a legfelsőbb helyen nyomdafel* állítási engedélyt kieszközölni, de 1832 óta hiába fáradozott. 7 0 S így kapott az alkalmon, midőn a létesítendő pápai könyvnyomtató felállí* 0 4 Nyomda felállítást engedélyező irat. Egyh. ker. levéltár. V. ö. Kiváltságlevél. Egyh. ker. levéltár. cg K. Gy. Kömlőd, 1837. jul. 5—8-án. 25. pont, 100. old. « K. Kis Gy. Pápa, 1836. nov. 3—4-én. 38. pont. 126. olj. 6 8 Nagy Iván: Magyarország nemesi családjai. X. kötet, 703. old. 69 Eötvös L.: i. m. 323. old. 7 0 Eötvös L.: i. m. 323. old.; dr. Ballagi A.: A magyar nyomdászat történelmi fej- ^ lődése. Budapest, 1878. 149. old.