Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937
XVII. Főiskolai intézmények
— 152 legyen. A tanítás heti 2—2 órában 7 csoportban folyt. A kezdők 3 cso* portját Szűcs Dezső tanár*elnök, Szabó Sándor I. é. pn. és Pőcze Gyula VIII. o. t. vezették, az irodai gyorsírók 2 csoportját Tótpál Márton III. é. pn. és Horváth Imre VIII. o. t., a beszédírók 2 csoportját pedig Nagy Imre IV. é. és Tóth Kálmán III. é. pn.*ek. Minden fokon a dr. Radnai* féle tankönyveket használtuk, de segédeszközül felhasználtuk a kör által járatott különböző gyorsirási folyóiratokat is. Felújítottuk az alapsza* bályokban is előírt havonkénti gyakorló gyűléseket négy csoport kere* tében. Ez alkalommal a kezdők szabatos írást gyakoroltak, az irodai gyorsírók egy és a beszédírók két csoportban áttételes versenyeken vettek részt. A gyakorló gyűléseket, amelyeknek célja a gyorsírók tudásának és versenyzési képességének fokozása, a kör tagjainak nagy szeretettel kell látogatni s a jövőben a gyakorló gyűléseken — amely kipróbált és jól bevált fejlesztő eszköz — az áttételes versenyek keretében a sebességi fokokat szaporítani kell a 120' fkai. Az 1937. évi október 29*én tartott közgyűlés tiszteletbeli tagjainak sorába választotta Faragó János középisk. felügyelőt, dr. Trócsányi Dezső és Fejes Zsigmond igazgatókat, dr. Pongrácz József és dr. Tóth Endre theol. tanárokat. Díszgyűlést rendeztünk 1938 február hó 6*án a gyorsírókör fenn* állásának 60. és újjáalakulásának. 10. évfordulója alkalmából. Az iinne* pély fényét emelte dr. Téglás Gézának, a Gyakorló Gyorsírók Társasága elnökének közreműködése, aki az »írás« című folyóirat márciusi számá* ban meleg hangú beszámolót közölt ünnepélyünkről s ebben a számban jelent meg dr. Pongrácz József cikke »Gáti relikviák a főiskolai könyv* tárban« címmel. A folyó évi április hó 10*én rendezett budapesti országos versenyen körünk tagjai közül 3*an s a folyó évi május hó 8*án rendezett győri kerületi versenyen 17*en s ugyanekkor Pápán gyorsírókörünk tanár* elnökének rendezésében tartott körzeti versenyen 45 tanulónk vett részt. A versenyeken indult 62 tanuló és sikerrel szerepelt 45 tanuló. A verseny* zők közül elsősorban kell említenünk Rácz Endre VI. o. tanulót, aki a győri 300*as versenyben I. díjat s ezzel kerületi bajnokságot nyert és aj:anyjelvényt, dísztárgyat és oklevelet kapott. Elismerés illeti Sugár Veronika VIII.o. tanulót, aki budapesti és győri eredményeivel a kerü* leti bajnokságban III*ik és legjobb középiskolai diákleány versenyző lett s dísztárgyat és oklevelet kapott jutalmul. Pap Géza VIII. o. t. 250 szó* tagos eredményével oklevelet nyert s Kürschner Zsuzsa VIII. o. t. a győri 200*as versenyben II. díjat: emlékplakettet és oklevelet nyert. A si* keres versenyzők közül külön jutalmat kaptak még: Csajághy Dezső VIII. o. t. (200 J) oklevél, Gyenge István VIII. o. t. (150 p) oklevél, Lux Béla VIII. o. t. (200°) oklevél), Péntek Lajos VIII. o. t. (150°) oklevél, Pőcze Gyula VIII. o. t. (200°) oklevél, Rácz Zoltán VIII. o. t. (200°)