Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

IV. Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés. Irta és a theol. akadémia 1935. évi szeptember hó 26-án tartott tanévnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Trócsányi Dezső theol. akad. igazgató

— 39 — ván többet ér, mintha valamennyien foglalkoztak vele, de amazoknak, a »specialistákénak a nívójára nem jutottak, nem juthattak el. Azt az aggályt pedig, hogy a hébert nem tanultaknak bibliaértése gyengébb lesz, eloszlatja az a körülmény, hogy mégis lesz néhány komoly öszövetségkutató, aki ilyen irányú dolgozatait publikálván, a többiek számára is értelmezi az írást. Gyakorlati theologiával s homiletikai gyakorlattal a II—IV. évesek mind foglalkoznának; s itt volna az ideje és alkalma az angol, holland és francia nyelv tanulásának is. Az ilyenmódú lelkészképzés számos ponton vagy talán minden ponton több munkával és nehézséggel járna, mint a már kialakult keretek közötti képzés. Ezek a nehézségek azonban nem megoldhatatlanok. A theologiai főiskola négy évi ilyen munka után nem kevesebb tudással s nem kevesebb reménységgel bocsátaná el theologus fiait mint ma; s bízvást hiszi, hogy a kápláni évek leszolgálása, a gyakorlati lelkipásztori tapasztalatok után megállná helyét lelkipásztori vizsgáján is, amelyet különben leghelyesebben gyakorló lelkipásztorok előtt tehetne le. * * * A lelkészi továbbképzés ügye ezen az alapon már egyszerű kérdés. Igazi továbbképzés ott lehetséges, ahol a továbbképzés vágya az egyén benső szükséglete. Ez pedig akkor van meg, ha az életpályán működő egyénbe az előkészület idején az érdeklődés belenevelődött. Érdeklődni ott szokott az ember, ahol vannak eleven ismeretei (a gyermek még válogatás nélkül kíváncsi, de ő is keresi a hajlamainak megfelelő érdekest), eleven ismereteink pedig ott vannak, ahol a források vizéből ittunk, kutattunk, kritikát gyakoroltunk. Az a theologusdiák, akinek »főtárgya« van, a maga főtárgyából vásárol könyveket már diákkorában, — s vesz még külföldi alapvetőmunkákat, sőt monográfiákat is —, és elviszi magával olvasmányaiból csinált jegyzeteit és dolgozatait is. Szűkkörü, de haszna^ vehető bibliothekával, egy kis »szakkönyvtár«-ral vonul be eklézsiájába^ s könyvei mint ismerősök és jóbarátok varázsolják vissza tanulóéveit, s teszik otthonossá hamarosan új otthonát. Ezt a kis szakkönyvtárat mérsékelt anyagi eszközökkel is könnyebb hasznavehetően fejleszteni, mint ha hol egy, hol más szakból vásárol meg valamit. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy most már minden volt diákunk valóban tudományművelő theologus lesz. Még azt sem várjuk, hogy mindegyik komoly érdeklődő marad. Mégis inkább lehet így várni érdeklődőket és tudományos munkásságot is kifejtő lelkészeket és lelkipásztorokat. De túl is lehetne menni azon, hogy »várjuk« az érdeklődőket. Nem elképzelhetetlen, hogy az egyházkerület »tudományos és irodalmi tanácsa« mint szellemi vezérkar irányítsa a kerületbeli ilynemű munkát. A szellemi tervgazdaság ma születő gondolat, amely terjedni és valósulni fog a tu-