Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

III. Isten szuverénitása és az állam Kálvin tanításában. Irta és a ref. theologiai tanárok 1936. évi, Pápán tartott országos konferenciáján elmondta D. Dr. Bohatec József, a bécsi egyetem professzora, a pápai theol. akadémia tiszteletbeli tanára. Fordította Dr. Trócsányi Dezső, a pápai theol. akadémia tanára

- 29 minden embernek (a császárnak is), ezért nem engedi, hogy az evilági társadalmi szervezetbe beleolvasszák. A kálvini felfogás ennek az ellenkezője. Nem csupán az abszolút pápai hatalommal szakít, hanem a világcsászárság gondolatával is, s ezzel minden abszolút hatalmat kiküszöböl a földi életből. Az egyetlen abszolút hatalom Isten, akinek ebben a hatalomban nem lehet társa földi halandó, aki mégsem szünteti meg az evilági hatalmasságokat, hanem felruházza azokat a maga felségével és méltóságával, pneumatikus személyiségekké teszi őket, s belehelyezi a társadalmi szervezetbe. Azzal, hogy az evilági hatalmasságoknak pneumatikus képességet tulajdonít, Kálvin két szélsőséget győz le. Egyfelől a mágikus-római felfogást, mely szerint a pneumatikus képességeket az egyház osztogatja. Másfelől a rajongók spirituális felfogását, mely szerint az evilági hatalmasságok, főleg az államiak a Szentlélek munkájának útjában állnak, s ezért megszüntetendők. Kálvin a római egyház felfogásával szemben megtartja a Szentlélek hatásának abszolutságát, a spirituálista felfogással szemben hangsúlyozza az Istentől rendelt evilági hatalmasságok viszonylagosságát. A pneumatikus képességek megoszlásából következik Kálvinnál egyrészt a különböző létrendek fokozatossága és egymásmellettisége, önálló élete és jogosultsága, másrészt szerves egysége, azaz a sokféleségben meglevő egység, az egység és a sokféleség egymásbafonódása. A fölérendeltség joga átváltozik a testvériség jogává, anélkül, hogy a felsőség tekintélyét csorbítaná; mert az elöljárók úgy szolgálnak a közösségnek, mint annak tagjai; s ezzel kiküszöböli a középkori felfogás feszültségeit és egyenetlenségeit. így a Szentléleknek középponti szerep jut az állami föhatalomnak a többi hatalmassághoz való viszonyában, s e többi hatalmasság elhatárolásában, kiegészítésében és egymáshoz rendelésében. A Szentlélek összekapcsolja Istent és a hatalmasságokat, s ezeknek egymásközti viszonyát a szerves egység viszonyává teszi. 4. Ha mármost azt indítványozom, hogy Isten és az állam, illetve Isten és az evilági létrendek közti viszony megjelölésére Kálvin felfogásának megfelelőleg a pneumatokrácia nevet alkalmazzuk, nem azért teszem, hogy az eddigi elnevezések számát eggyel szaporítsam, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy ez az elnevezés valóban alkalmas, hogy a viszony jellegét legtisztábban kifejezze. Midőn Kálvin az uralom dinamikus gondolatát minden salaktól megtisztítva pneumatikussá, a létrendek szerves egységét biztosító elvvé teszi — mint mondottuk —, túlhalad a középkoron; viszont a „Lélek uralma" elnevezés kezesség az ellen, hogy a társadalom rendező elvét valami mágikus erőnek gondolhassuk, viszont elősegíti, hogy annak eleven mozgékonyságát, s ezzel a meglevő létrendek folyton megújuló alakulását megérthessük. Bizonyos azonban, hogy az állam és az evilági létrendek leírásánál a szervesség gondolatát és a pneumatokratikus elvet figyelembe kell venni. E két gondolat nélkül hiányos marad a „létrendek theologiája", amely pedig rendkívüli fontossága miatt maolyan élénk eszmecsere tárgya.