Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

III. Isten szuverénitása és az állam Kálvin tanításában. Irta és a ref. theologiai tanárok 1936. évi, Pápán tartott országos konferenciáján elmondta D. Dr. Bohatec József, a bécsi egyetem professzora, a pápai theol. akadémia tiszteletbeli tanára. Fordította Dr. Trócsányi Dezső, a pápai theol. akadémia tanára

-tócsák az igazi ható okra nézve levont hamis következtetés visszautasítását, azért az államnak mint jó és szent létrendnek értékeléséből nem szabad azt a következményt levonni, hogy Kálvin az állam tevékenységét csak pozitív, racionális, társadalmat és egyházat védő oldalát illetőleg veszi figyelembe. Kálvin bizonyára tiltakoznék az ilyen beállítás ellen. Midőn az állam a vallás és erkölcs ügyét védi, tevékenysége természetesen pozitív. A tiszta istentiszteletnek, a tiszta tannak s az egyháznak megtartása azonban nem történhetik meg a bün vallási hatásának: a bálványimádásnak és az istenkáromlásnak (idololatria, sacrilegia, blasphemia, religionis offensiones) megszüntetése nélkül. A közbéke előmozdítása, az egyesek közötti közösség fenntartása és a köztisztesség nagyrabecsülése szintén megtalálja negatív párját a gyermekeken, özvegyeken, ártatlanokon és idegeneken elkövetett jogtalanság megtorlásában. Kálvin a pozitív építő és elősegítő tevékenységnek a negatív, rossztói visszatartó működéssel való kapcsolatában látja az állam rendező feladatát, s ezzel határozottan Luther szomszédságába kerül. A gondviselés-tanban s az evilági létrendekről szóló tanításban a következő gondolatok találhatók. Mindkét tanban megvan az isteni önállóságnak és világfölöttiségnek az isteni immanenciával, világbanléttel való kapcsolata, a mindent átható vallási dinamizmus és aktivizmus, Isten feltétlenségének az emberi függéssel való együttszemlélése. Mindkét helyen ott látjuk a causae inferiores-t az első okhoz való sajátos viszonyulásukban. S mindkettőben szerepel a véletlennek, mint a világ- és államkormányzás együtthatójának visszautasítása. Ezek szerint a „theokratikus" gondolat Kálvinnál nem puszta idcologiai ráépítés, hanem lényeges elem. Nemcsak igazolása a meglévő konkrét valóságnak, hanem tartó oszlopa, első és végső előfeltétele. Bár e „theokratikus" gondolat kiváló jelentőségét a gondviseléstan vallásimetafizikai elveinek alkalmazása is kifejezi, mégsem lehet ezt a rendszertanilag értékes ismeretet kálvini sajátosságnak venni, mert Luther is eljut az isteni okozatiság erős hangsúlyozása által s azzal, hogy a felsőséget Isten „kezének, vesszejének és eszközének" nevezi, oda, hogy az államot belehelyezze az isteni gondviselés rendjébe, csak a kérdésnek rendszeres mindenirányú kidolgozását nem szabad keresnünk nála. III. Kálvin államtanára nézve jellemző, hogy a „theokratikus" gondolat alakítását a környező világ gondolati és tényleges hatalmaival való számotvetés befolyásolja nála. Kálvin prédikációiban és kommentárjaiban sokszor céloz a korabeli állami és társadalmi viszonyokra. Az uralkodó képzetek elleni alkalmi polémiáiban vannak olyan vonások, amelyek nemcsak terminológiája sajátosságát teszik érthetővé, hanem a legfőbb hatalom és a levezetett hatalmak viszonyának élesebb kidomborítását is.