Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1932

V. Theologiai akadémia

— 24 — a KIE országos főtitkára, aki hallagtóink előtt előadást tartott az ifjúsági munkáról. Felkeresték theologusainkat az évenként szokásos módon az Or­szágos Református Theologus Szövetség kiküldöttei is, akik a theologusok közötti kapcsolat ápolása érdekében folytattak megbeszélést társaikkal. Résztvettek hallgatóink közül többen a Theologus Szövetség nyári debreceni országos gyűlésén, a budapesti téli kisgyülésen, valamint a Soli Deo Gloria, Pro Christo és Bethánia-szövetségek konferenciáin. Öregcserkész theologusaink közül heten részesültek Püspök úr gondos­kodása folytán segélyben, hogy részt vehessenek a nyár folyamán a gödöllői cserkész világtáborozáson. Hallgatóink közül ez évben a következők tanultak külföldön: Amster­damban.- Antal Gyula, Daytonbam: Szőke László, Edinburgban: Varga Kálmán, Kampenben: Antal Gábor és Fejes Sándor, Princetonban: Lő­rincze Géza, Strassbourgban: Kiss Zoltán, Utrechtben: Fáber Kovács Gyula. Hollandiában tanuló theologusaink kiküldették maguknak a főiskola történe­téről és a jubileumról készített diapositiv lemezeket, melyeket Kampenben és Amsterdamban inagy hallgatóság előtt több izben bemutattak. A tanév ünnepélyes bezárása a gimnáziummal együttesen 1933 június 11-én történt meg, amikor templomi istentisztelet után díszes programm keretében Vargha Kálmán főiskolai gondnok tartott gondolatokban gazdag évzáró beszédet. A Tóth Ferenc Kör ünnepélyes évzáró közgyűlése pedig ugyancsak Vargha Kálmán főiskolai gondnok jelenlétében június 12-én volt. d) A hallgatók túlnyomó többségének erkölcsi magaviselete általában megfelelt a lelkészi pályára készülés komoly hivatásának. Az Iskolai Tör­vény fegyelmi szabályait két esetben kellett alkalmazni a tanári karnak. e) Egészségügyi szempontból hallgatóink közül heten szenvedtek hosszabb-rövidebb ideig tüdőcsucshurutban. Hatan hosszabb szabadságon a szülői háznál nyertek kezelést s az év végéig ezek közül négy visszanyerte; egészségét, kettőnek az állapota még további kezelést igényel. Egy az I. félévben a budakeszi szanatóriumban kezeltetett s az I. félév végén vissza­térhetett az akadémiára. Kórházi ápolásra öt hallgató szorult előzetesen végrehajtott műtétek után, mind az öten teljesen gyógyultan távoztak a helybeli Irgalmasrend kórházából. A tél folyamán fellépett influenza-járvány idején csaknem minden hallgatónk megbetegedett s előfordult, hogy egy­egy időben 25 lázas beteg is volt. Komolyabb lefolyású a betegség két esetben volt, de Istennek hála, azon is gyógyultan estek át. Általában az egész év folyamán ezektől eltekintve sem volt kedvező az egészségi állapot. A rossz időjárás s a kettős képzéssel járó munka a gyengébbeket sokszor megviselte. f) Segélyezés, adományok, jutalmak. A fenntartó egyházkerület 3000 P-t adott a theologusok köztartási segélyezésére, melyet az Igazgató-tanács következőkép osztott ki: Filep József II., Kenéz Sándor, Nagy Gyula III. é. 175—175 P, Trombitás Dezső 145 P, Körmendy Lajos, Zsoldos

Next

/
Oldalképek
Tartalom