Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1932

V. Theologiai akadémia

- 20 ­kai is, főmunkájábain, melynek címe: Református egyházjog, kimerítően, külön fejezetben tárgyalja a magyar ref. egyházalkotmány kiefjlődését. Az ő ösztönzésére a holland szigorú református egyház évről-évre négy magyar theologust látott el tanulmányi ösztöndíjjal az amsterdami theol. fakultáson és a kampemi főiskolán, s a négy közül legalább kettő már évek óta Pápáról ment ki. Jubileumunk alkalmával itt volt közöttünk, akkor választotta meg őt az egyházkerületi főhatóság tb. tanárunkká. Tervezte, hogy eljön még újra közénk, megtartani székfoglaló előadását. A Minden­ható Isten másként akarta. Február 13-án temették el Kampenben. Négy magyar theologus állt sírja mellett, de lélekben mindannyian velük együtt búcsúztunk tőle. Legyen emlékezete áldott! Az őszi egyházkerületi gyűlés tiszteletbeli tanárul választotta meg dr. Keller Adolfot, a genfi Európai Protestáns Segélyiroda és a Keresztyén Társadalomtudományi Intézet igazgatóját, az oekumenikus mozgalmak nem­zetközileg elismert egyik vezérét, több jeles könyv szerzőjét, hazai ref. egyházunk és közelebbről főiskolánk meleg szivü barátját. Dr. Keller Adolf az egyházkerület választását elfogadta s 1933 május 9-én megjelent a főis­kolában s a főiskolai tanári kar, az ifjúság és előkelő közönség jelenlétében a főiskolai díszteremben megtartotta székfoglaló előadását. A beiktatási ünnepély programmja a következő volt: Közének után Keller Adolf életét és tudományos működését ismertette theol. igazgató. Székfoglaló előadást tartott Keller Adolf: Az ökumenikus mozgalom, mint theologiai probléma címen. Előadását már előzőleg megküldötte főiskolánkhoz, mit magyar nyelvre dr. Trócsányi Dezső theol. tanár lefordított s a szöveg nyomta­tásban minden jelenlevőnek kézbe adatott. így megkíméltük az előadó professzort és a hallgatóságot is a tolmácsolás nehézségétől. Majd dr. Antal Géza püspök úr üdvözölte és iktatta be az új tiszteletbeli professzort, átnyújtván neki a díszes professzori diplomát. Majd az igazgató ajándék­tárgyakat nyújtott át a professzornak, Lampérth Géza: A pápai főiskola története s a Theologiai Tanulmányok egy-egy kötetét s a főiskola jubileumi díszérmét. Közének zárta be a szép ünnepélyt. Az országos theol. tanári konferencia ez évben a sárospataki főiskolá­ban volt, melyen theologiánkról megjelentek dr. Tóth Endre igazgató, dr. Pongrácz József és dr. Török István tanárok. Dr. Török István, mint előadó is szerepelt. Előadásának cime volt: A dialektikai theologia jelentő­sége a rendszeres theologiában. Résztvettünk az Országos Református Lelkészegyesület karcagi jubi­láris gyűlésén, hol theologiankat dr. Tóth Endre képviselte s theologiánk nevében üdvözölte a jubiláló egyesületet. Képviseltettük magunkat október 12-én Gyurátz Ferenc pápai ev. lelkész és a dunántúli ev. egyházkerület nagynevű püspökének emlékszobra leleplezésén, Papán, amikor is a szoborra főiskolánk koszorúját emlékbeszéd kíséretében dr. Pongrácz József tanár helyezte el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom