Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1931

VII. Adatok a gimnázium 1930—31. iskolai évi történetéhez

— 43 — dék a Soli Deo Gloria Szövetség konferenciáján Budapesten. Alsóbb osz­tályos növendékeink számára vasárnaponként biblia iskolát szervezett val­lástanárunk, felsőbb osztályosok számára pedig osztályonként külön-külön bibliakör munkálkodott. Konfirmáció oktatást IV. osztályú növendékeink körében végezte vallástanárunk. Konfirmálkodott 25 növendékünk: Ambrus Benő, Csekeő István, Csiszér András, Decsi Árpád, Fejérdy István, Her­czegh József, Hódy László, Jakab Lajos, Kis Elemér, Kis Sándor, Kovács Ferenc, Kovács Lajos, Nagy Kálmán, Nagy László, K. Nagy László, Pa­lotay Pál, Rácz István, Ruzsás Sándor, Sánta László, Szántó Emil, Szilágyi István, Szombiathy István, Tar Tamás, Tarcsy Gyula, Török József. Az intézet nägy gondot fordított arra is, hogy másvallásu tanulók hitoktatóik utasításainak és vallási kötelezettségeiknek mindenben és min­denkor eleget tegyenek s különösen ügyelt az iskola arra, hogy egymás vallása iránti szeretet és tisztelet továbbra is mélyüljön a növendékek lelkében. A tanulók magaviselete általában megnyugtató volt. A serdülőkorral 1 együtt járó hibák, ferdeségek, természetesen, többeknél is jelentkeztek, azonban komolyabb fegyelmi eljárásra nem volt szükségünk. g) Iskolai kirándulások. Az 1931—32. tanévben az általánosan érez­hető nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel, az egész intézet növen­dékeire kiterjeszkedő nagyobb tanulmányi kirándulást nem rendezett az intézet. Kisebb kirándulásaink voltak: 1. 1932 május 14-én egész napos kirándulás volt a teveli dombokra, amelyen 105 tanuló vett részt Apostol Bertalan, Nagy Endre, Nagy Jenő tanárok vezetésével. 2. 1932 június 1-én az V. osztály tanulói vettek részt a Franciavágás—Gerence völgy—Odvaskő­barlang—Bakonybélbe rendezett növénytani kiránduláson Apostol Berta­lan és Varga László tanárok vezetésével. Ugyanezen a napon a VII. osztály tanulói Farkasgyepüre rendeztek kirándulást dr. Földy József ta­nár vezetésével. 3. 1932 június 4-én a VI. osztály tanulói mentek tanul­mányi kirándulásra Vinye-Sándormajor—Öreghegy—Cseszneki vár—Cuha­völgy—Bakonyszentlászlóra László Géza és Varga László tanárok vezeté­sével. 4. 1932 június 5-én a II. A) osztály tanulói Franciavágás—Huszári— Gerence völgy—Veres János patak völgy—Dióspusztára mentek dr. Sza­badi Béla és Varga László tanárok vezetésével. h) Hivatalos iskolalátogatások. Az 1931—32. iskolai év folyamán az egyházi főhatóság többször meglátogatta intézetünket. — Vargha Kálmán főisk. egyházi gondnok több izben; huzamosabban január utolsó napjaiban végzett hivatalos látogatást. — Faragó János c. főigazgató, középiskolai felügyelő hivatalos látogatása 1932 április 30—május 4. napjain volt. Ugyanők részt vettek az évmegnyitó és évzáró ünnepélyeken és a vizsgá^ latokon is. — Dsid\a Ottó győri tanker, kir. főigazgató, mint miniszteri megbízott 1932 január 25—29. napjain végezte hivatalos látogatását inté­zetünkbein. A szokásos bizalmas értekezlet január 29-én volt, amelyen a

Next

/
Oldalképek
Tartalom