Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1929
VI. Theológiai akadémia
— 23 — Az Önképzőkör kebelében hat alosztályban, szemináriumban fejtették munkásságukat az akadémia hallgatói. Az egyes szemináriumok a következők : ó- és újszövetségi, egyháztörténeti, rendszeres theológiai, filozófiai és gyakorlati theológiai szeminárium. A gyakorlati theológiai szemináriumnak az alapszabályok értelmében minden hallgató kötelezett tagja, a többi öt szeminárium közül pedig minden hallgató köteles tetszés szerint választani s a választott szakban legalább egy féléven át munkálkodni és dolgozatot készíteni. Az egyes szemináriumok élén vezető szaktanár áll, aki a beiratkozott tagok előtt a szemináriumi órákon szakszerű kérdéseket tárgyal és világít meg, kijelöli a hallgatók dolgozatait s az azokhoz szükség forrásmunkákat, a felvetett kérdéseket megvilágítja és útmutatásokkal kiséri a hallgatók munkáját. Mindegyik szeminárium tagjai közül választ egy jegyzőt, aki a szemináriumi órákon kifejtett munkásságról az évközi közgyűlések alkalmával köteles beszámolni. Az egyes szemináriumok ez évi munkáját a következőkben vázolhatjuk. 1, Ó-szövetségi szeminárium. Vezető tanár: Tóth Lajos. Jegyző: Győr Sándor II. é. th. Tagok száma 11. A tagok heti egy órán az első félévben forrásmunkák tanulmányozásával foglalkoztak s a vezető tanár útbaigazításait kérték ki, aki a tételek kidolgozásához minden esetben kimerítő felvilágosítást adott. A tagok a következő tételeket dolgozták ki: Győrffy Lajos IV. é. th.: A legújabb palesztinai ásatások; Makár János III. é. th.: Az ős-izraelita vallásban előforduló szent személyek és hatáskörük. Antal Gábor II. é. th.: Jeremiás theológiája ; Csizmadia Károly. II. é. th.: A történetírás kifejlődése Izraelben; Győr Sándor II. é. th.: A vérbosszú Izraelben; Jindra József II. é. th.: Kochma költészet és Jézus Sirák könnyve; Rácz Béla II. é. th.: Salamon uralkodása; Fáber Kovács Gyula I. é. th.: Zsoltár költészet a hébereknél és a babyloniaknál; Hatvani Lajos I. é. th.: Jahve érintkezése a néppel; Kiss Zoltán I. é. th.: A vér jelentősége a zsidó nép történetében ; Pais Sándor I. é. th.: Hölscher G.: A zsidó eschatologia eredete c. müvének ismertetése. A második félév folyamán vezető tanár úr felügyelete mellett a tagok felolvasták és megbírálták az egyes dolgozatokat. Szorgalmi jutalmat kaptak: Győrffy Lajos IV. é. th., Antal Gábor, Jindra József és Győr Sándor II. é. th. 5-5 P. 2. Új-szövetségi szeminárium. Vezető tanár: Pongrácz József theol. akad. igazgató. Jegyző : Vargha Kálmán IV. é. th. Az első félév folyamán a tagok a kitűzött témákon dolgoztak a vezető tanár irányítása és vezetése mellett. A második félévben a beadott dolgozatok felett hangzottak el bírálatok. A szeminárium tagjai a következő témákat dolgozták ki: Papp István I. é. th.: Júdás árulásának okairól; Segesváry Lajos I. é. th.: Lázár feltámasztása; Takácsi Dezső I. é. th.: A római levél gondolatmenete; Csóka Gyula II. é. th.: A zsidókhoz irt levél; Lőrincze Géza II. é. th.: Baur jelentősége az új-szövetségi bevezetésben. Mihályka János II. é. th.: Jézus hét szava a kereszten ; Ácsai József III. é. th.: Jakab levelének magyar magyarázói; Barsi Miklós IV. é. th.: Barnabás levele; Vargha Kálmán IV. é. th.: Pál életének