Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1928

IX. Adatok a gimnázium 1928—29. iskolai évi történetéhez

— 57 - — alig tudja értékelni, hiszen a lélek munkája titkos, »a szél ahová akar fúni, fú s annak csak zúgását lehet hallani«, de Isten országának építésében nem vész kárba egy tégla-beillesztés sem. A Mindentudó bizonnyal számon tartja és meg is őrzi azokat a lelki me'gmozdúlásokat, amelyek ebben a zajtalanul működő, csendes, meghitt körben támadtak. Az itt kapott hatá­sokról immár a tanítványok százai számolhatnak be a mennyei trón előtt. Legyen az Űré hálánk hűséges segedelméért s Benne bízva lép be Egye­sületünk a második negyedszázadba. Jubileumi örömünket fokozza, hogy munkánkat maga egyházkerületünk főpásztora, dr. Antal Géza püspök jutalmazta meg azzal, hogy számunkra 200 P-s alapítványt juttatott. Hálás köszönetünk értté. A most lefolyt évet a vezető tanárnak betegség által akadályoztatása miatt csak október 13-án kezdhettük meg. A munka élén állottak a vallás­tanár vezetése alatt Mátyás János VIII. o. titkár-jegyző, Molnár József VIII. o. könyvtáros, Peres Tibor VII. o. pénztáros és mindenik osztályból 2—2 u. n. rendező. Minden hét szombatestjén megtartottuk szokásos össze­jöveteleinket, amelyek közül egyiken a reformációról, a másikon az 1848-iki nagy nemzeti eseményekről emlékeztünk meg. Ezen kivül rendeztünk a Középiskolai Missziói Bizottság kiszállásakor egy szeretetvendégséget az egész ifjúság számára, ahol többek között Pap Géza missziói országos titkár is szólott a jelenlevőkhöz. A többi összejövetel rendes programmja: ének, imádság, bibliamagyarázat, szavalat, felolvasás (olykor zeneszám), ének és bezáró imádság volt. Könyvtárunkat több mint 30 P értékű könyvvel gyarapítottuk s így már jelentékeny gyűjteménnyel rendelkezünk vallásos építő olvasmányokból. Tagsági díjat az idén nem szedtünk, csupán önkéntes adakozásból szerezzük meg azt az anyagi erőt, amellyel céljainkhoz közeledünk. A nyári diákkonferenciákra menőket 30 P-vel segélyezzük. Bibliaköri munkáinkban 15-en vettek részt. Sorozatosan letárgyaltunk két fontos kérdést. A többi, hetenként egyszer tartott biblia-órán az ifjú éle­tének egyéb nehézségeivel foglalkoztunk. A II.—IV. osztálybeliek egész éven át hétről-hétre megkapták azokat a bibliai részeket, amelyeket na­ponként elolvassanak s a hét első óráján összefoglalta az olvasottakat a vallástanár. 6. Testgyakorló kör. Neve: A Ref. Koll. Testgyakorló Köre. Pápa. Pápai csoport. Győri kerület. Igazolási száma: 198. Alapításának éve: 1910. Tiszteletbeli elnöke: Faragó János ref. gimn. igazgató, c. tanker. kir. főigazgató. Vezető tanára: Vitéz Kovács Lajos Jenő testnevelési tanár. Az iskola tanulóinak teljes létszáma 499. A magántanulók, illetve magánvizsgázók száma 25. A testgyakorlás alól felmentett tanulók száma 15. A testnevelési alapra fizető tanulók száma 499. A működő tagok száma korosztályonként: I. k. o. (11—12 évesek) —; II. k. o. (13—14 é.) 66;

Next

/
Oldalképek
Tartalom