Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1928

IX. Adatok a gimnázium 1928—29. iskolai évi történetéhez

- 50 ­pest, dr. Magassy Oábor főorvos Visegrád, Öllős Rezső gazdász Apácá­szakállas, Pethő Antal ref. lelkész Barabásszeg, dr. Sass János körorvos Enying, dr. Szakái Lajos orvos Veszprém, dr. Szűcs Gyula főhadnagy­állatorvos Budapest, dr. Thury Béla szolgabíró Székesfehérvár. A talál­kozók nevében dr. Magassy Gábor üdvözölte az intézetet, melynek részé­ről Faragó János főigazgató válaszolt. A Pápai Református Kollégium Diákszövetsége 1928 szeptember 26-án megalakult. Alapszabályait még a rnult év novemberében fölterjesz­tettük a m. kir. belügyminisztériumhoz jóváhagyás céljából. Amint vissza­jönnek, megkezdi a Szövetség a maga működését s rendezni fogja a talál­kozókat is. 3. A tanári kar munkája. A tanári kar kebelében az 1927—28. iskolai esztendőhöz képest a követ­kező változások történtek: 1. Faragó János igazgatót, aki 1901 augusztus 1. óta vezette az intézet ügyeit, tekintettel 38 évi szolgálatára, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1928 szeptember 1-vel nyugdíjazta s ebből az alkalomból elis­merő iratot intézett hozzá, melyben így ír: „A magyar tanügy és különösen a pápai református gimnázium fölvirágoztatása érdekében kifejtett áldásos és fáradhatatlan tevékenységéért őszinte, meleg köszönetemet és teljes elismeré­semet nyilvánítom a Főigazgató úrnak". Amilyen jól eső érzéssel tölti el e sorok Írójának a lelkét a legilletékesebb helyről jövő elismerés, éppen olyan hálával gondol az isteni Gondviselésre, hogy olyan férfiak főhatósága alatt szolgálhatott, (az élőket nem említve) mint Tisza Kálmán, dr. Antal Gábor, dr. Hegedűs Sándor, dr. Darányi Ignác, Czike Lajos, dr. Beöthy Zsolt, Németh István, s valamennyi közt a legnagyobb: Gróf Tisza István. Ha ért el valami eredményt, a jó Isten áldó kegyelme és segedelme mellett ezeknek a kiváló férfiaknak köszönheti és köszöni, akik jószándéku törekvésében mindig támogatták. Mélyen fájlalja, hogy alkotó munkát csak 1914-ig végezhetett; de azt a célját, hogy az intézetnek jó tanári kara legyen — bizony sokszor képzelt egyéni sérelmek árán — úgy hiszi; sikerült elérnie. Az egyházkerületi elnökség fölhívására addig, mig az új igazgatót meg nem választja az egyházkerületi közgyűlés, vállalkozott az igazgatói teendők végzésére. Az egyházkerületi közgyűlés 1928 szeptember 27-én választotta meg az új igazgatót Fejes Zsigmond személyében. Mivel azonban az igaz­gatói hivatalnak évközben való átadása sok nehézséggel járt volna, az egyház­kerületi közgyűlés úgy intézkedett, hogy 1929 július l-ig Faragó János eddigi igazgató végezze az igazgatói teendőket, melyhez a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium is hozzájárult. Ugyanekkor az egyházkerületi közgyűlés 1929 július 1-től kezdődőleg középiskolai felügyelővé választotta meg. 2. Fejes Zsigmond helyére, aki több éven át nagy szakértelemmel és

Next

/
Oldalképek
Tartalom