Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1927
II. P. Szathmáry Károly. Irta: Horváth Endre gimn. r. tanár
— 26 — oklevél elveszett, a 20.000 korona helyett 200.000-ről hamisított egy kötelezvényt. Rácz Gergely megígéri Solymosinak, hogy megsemmisíti Papp Jánost. Agatha eljegyzésének terminusa már erősen közelgett, de Oszkár gróf azért nem hagyott fel ledér életével, melynek napja a kis Betti volt, kire temérdek pénzt költött. Betti kérésére megbízta nevelőjét, Timotheus pátert, hogy találjon módot az Agathával kötendő frigy felbontására, ami nagyon is megegyezett a páter terveivel. Nemsokára elérkezett a nap, melyen a kézfogónak végbe kellett volna mennie. Solymosi már a vacsora alatt szobájába távozik. A páter már kész tervével, mert tudja, hogy Agatha utána fog menni, ami meg is történik. Solymosi naplóját írva, bevallja önmaga előtt Agatha iránt érzett forró szerelmét. Az időközben megjelent Agatha elolvassa a frissen írott sorokat s önkéntelenül is a szerelem kinyilatkoztatására nyílnak meg ajkai. Belép Oszjíár gróf, ki megsérti Agathát, meggyanúsítja Solymosit is. Solymosi párbajra hívja, ugyanazt teszi az időközben az ajtóban megjelent Ákos is. Mielőtt Solymosi megvívhatott volna Oszkár gróffal, Ákos párbaja megtörtént, melyben mindketten megsebesültek. Sárdy gróf Solymosinak kiadja az utat, de mivel ez barátja mellett akar maradni, engedékenyebb lesz. Solymosi szemei a sok éjjeli munkától annyira meggyengültek, hogy orvosi tanácsra s a jótévő kéztől segélyeztetve Gräfenbergbe megy. Itt hallja a hírt, hogy Crescenciát elvette Szamosi Berti, ami borzasztóan lesújtotta az öreg grófot, ki leányával a Traun-tó partjára utazott. Rácz Gergely leleplezte Papp Jánost; Oszkár teljesen elzüllött, temérdek összegről szóló váltót hamisított. Ákos jegyet váltott Bérczy Lenkével s tudatta Solymosival, hogy pár nap múlva egy magasrangu hölgy fog sietni ölelésére. Ez nem volt más, mint Bérczyné, ki Solymosi előtt felfedi születése titkát: Svédországban férjhez ment gróf Khuenseehez, ki pár hónap múlva meghalt. Mikor két év múlva visszatért, anyja tanácsára eltitkolta asszony voltát s Jenőt P...y tanárhoz adták. Most tehát megszűnik a titok s Jenőnek minden osztályrészül jut, aminek élvezésétől eddig születésénél fogva ki volt zárva. Solymosi, látván, hogy betegségén nem segíthetnek, öngyilkos lesz. Mielőtt tettét elkövette, megbízta barátját (Szathmáryt), hogy naplóját küldje el Agathának. Szathmáry felkeresi Sárdyékat a Traun-tó partján, de látva azt a szeretetteljes várakozást, mellyel azok Solymosi érkezése elé néznek, a halálhírt nem tudatja velük, csak távozta után küld hozzájuk egy német újságot, melyben a gyászeset közölve volt, a naplót pedig Linzből küldi el Agathának. A gyászos hír borzasztó hatást tesz a grófra és Ágathára. Ákost várják, kicsónakáznak, a parton felzendül egy szerelmes ifjú éneke, Agatha a habokba lép, atyja is követi. A regény tárgyát az író a történelemből vette. A nemzeti történet legfényesebb napjának egyik gyászos eseménye: a bécsi reakció által felbujtott oláhok zendülése képezi a történelmi hátteret. A nemzetiségi kérdés