Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

VII. A főiskola az 1926—27. iskolai évben

II I. A főiskola az 1926—27. iskolai évben. Az 1927 junius 12-én tartott évzáró ünnepélyen felolvasta Tóth Lajos főiskolai igazgató. Ismét végére értünk egy iskolai évnek. Csak egypár nap van még hátra és emlékében él tovább lelkünkben a most letűnő 1926/27. tanév. így annak végén, úgy tetszik, mintha nem is olyan régen lett volna, midőn az Isten nevét segítségül híva, itt álltunk, hogy bizó hittel és hivő reménységgel neki induljunk a reánk bízott és reánk váró kötelességeink teljesítésének s íme már is hangzik hozzánk a felhívás, hogy adjunk számot sáfárkodásunkról, évi működésűnkről. Megvallom, egy tanév képét hiven megrajzolni, kiterjeszkedni mindazokra az apró részekre is, melyekből annak képe összetevődik, nem könnyű dolog, szinte — mondhatnám — lehetetlen. Mert ki tudná felsorolni mindazokat a tényezőket, melyek bennünket munkánk elvégzésében ösztönöztek, sarkaltak... vagy azokat az akadályokat, melyek minket hivatásunk végzésében, kötelessé­geink teljesítésében befolyásoltak. De nem is lehet ez mostani jelentésemnek célja, csak nagy vonásokban, egypár főbb szempont alá foglalva, kívánok számot adni ez évi munkálkodásunkról. Mielőtt ez évi jelentésem részleteire kiterjeszkedném, Isten iránt való hálával kell megemlékeznem arról a kegyelemről, mely ebben az évben sem vonta meg tőlünk megőrző és megtartó gondoskodását és megsegítő támoga­tását. Nem voltak olyan események, melyek intézetünket hivatása teljesítésében megakadályozhatták volna. Legyen ezért a Mindenható Istené a hála és száll­jon nevére dicséret és dicsőség. Az iskolai évet a gimnáziumban szeptember hó 5-én nyitottuk meg, amikora templomban a 44 éves találkozóra összegyűlt tanulótársak felkérésére főt. dr. Antal Géza püspök úr hirdette az igét és kérte az élő Isten segítségét a megkezdődő tanévre is. A főiskola tornatermében Czeglédy Sándor főiskolai gondnok úr gondolatokban gazdag tanévmegnyitó beszéddel komoly munka végzésére sar­kalta az intézet ifjúságát. A theol. akadémián szeptember 16-án kezdtük meg a munkát, amikor az ülésező egyházkerületi közgyűlés jelenlétében Pongrácz József theol. tanár imája után szorgalomra és kitartásra buzdító beszéddel főtiszteletü püspök úr nyitotta meg a tanévet. Ugyanekkor Tóth Lajos igazgató Az ö-szövetség maradandó jelentőségéről irt értekezését olvasta fel. A meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom