Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

IV. D. Magnus Ausonius mint grammaticus és rhetor. Székfoglaló értekezés. Irta dr. Földy József gimn. tanár

34 kifejezések csinjára fektette a súlyt, ezért azután az iskola falai közé szorult; a másik pedig nem volt egyéb, mint a hizelgésnek egyik hathatós eszköze, melynél sem a tartalom, sem a kifejezés nem volt fontos, egyetlen célja volt csak, hogy a legnagyobbrészt elpuhult császárokat magasztalja. Ilyen rhetorok voltak Cluviatus Maternus, Vipstanus Messala, Alfius Flavus, Aesernius Marcellus és még sok más. E körülmények természetesen a rhetorika hanyatlását jelzik s ez a romlott rhetorikai irányzat folytatódott a IV. században is. A sok jelentéktelen és hizelgő rhetor között azért akadt néhány komolyabb is, kik ha nem is mulasztották el a császárokat magasztalni, komolyan fogták föl hivatásukat. Ilyen volt Burdigalában Nazarus, Ausoniusnak majdnem kortársa, kinek gondolatait és kifejezéseit bizonyos élesség jellemezte, továbbá Mamertinus, majd Latinus Pacatus Drepanius, kinél azon dicséretes törekvés látható, hogy a magasztalásnak eddig túlzásba vitt kifejezéseit mérsékelte. így állt a rhetorika, midőn Ausonius megkezdte működését. Baehr őt szintén a panegyricusok közé sorolja a „Gratiarum actio pro consulatu ad Gratianum Augustum" c. müve miatt s azt mondja róla, hogy e munkája tele van aljas hízelgéssel és fölösleges dagályossággal. Aki azonban ismeri Ausonius életét, azon körülményeket, melyek között a Gratiarum-actio készült, ilyent nem mondhat. Nagy a különbség Ausonius és a többi panegyricus között. Megengedem, hogy talán a kelleténél jobban magasztalja Gratianust, de meg kell gondolnunk, hogy ő ezt akkor irta, mikor már consul volt, mikor nagyobb kitüntetést már nem várhatott, nem úgy, mint a többi, kik éppen magasztaló irataikért várták a kitüntetéseket. Igen, sok fölösleges dicséret és nagy dagályosság van e munkájában, de tehetett-e másként ? Ő, aki tisztán rhetori hírnevénél fogva került a császári udvarba, kit érdemeiért Gratianus praetorrá, praefectussá, majd consullá tett? Bizonyára nem. De hagyjuk a panegyrist, hiszen az nem is tartozik bele tulajdonképeni rhetori működésébe. Arról az időről kell most beszámolnunk, midőn, mint rhetor Burdigalában tanított. Azonban sajnos, ezzel éppen úgy vagyunk, mint grammaticusi működésével. Rhetori müveket vagy nem irt, vagy elvesztek azok. Tudomásunk van arról, hogy egy ideig nyilvános ügyvédi gyakorlatot is folytatott, a Praef. I. 17-ben ugyanis a következőket mondja: Nec fora non celebrata mihi, set cura docendi Cultior. Majd az Epist. VIII. 27-ben: lam satis, o phile Paule, ponou apepeiréthémen En te phoró causais te kai ingrataisi kathedrais. Úgy látszik azonban, hogy erre nem igen érzett magában tehetséget, s jobbnak látta visszavonulni az iskola falai közé s egész lelkével a tanító hivatásának adta át magát. Hogy e tudományban tökéletesen otthon volt s nagy tekintélynek örvendett, arra nézve vannak bizonyítékaink