Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1925

I. A próféták lelki világa. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1926 május 19-én tartott egyházker. intéző-bizottsági s igazgatótanácsi gyűlésen felolvasta Tóth Lajos theol. akad. tanár

— 12 — által ekstasisba jövő nabi-kat: prófétákat a nép megbámulta, de nem mindig becsülte. Ma már nehéz lenne azt megállapítani, hogy a prófétaságnak ez a formája a Jahve vallásnak eredeti hajtása volt-e vagy pedig, mint az ó-testamentumi theologusok egy része gondolja, idegen eredetű (kanaanita).

1 Az azonban bizonyos, hogy ebből a lenézett prófétai typusból állott elő hosszas történeti fejlődés után az ó-testamentumi vallásnak legnemesebb hajtása : a tulajdonképeni prófétaság. És ha feltűnő is lelki és ethikai tartalom tekintetében az u. n. iróprófétáknak a primitív ekstatikusokkal szemben való felsőbbsége . . . , gondolataik és érzelmeik nemessége, mégis a legtöbbször e magasabbrendű prófétaság külső jelenségei, lelki tüneményei, azok megnyilatkozásai a prófétaság eme primitiv kezdeteivel kétségtelen hasonlóságot mutatnak. A prófétaság e történeti fejlődését nyomon követni kétségtelenül igen érdekes tanulmány. Először is azt látjuk, hogy addig, míg e próféták közösségben élő és az országban szerte járó ekstatikusok voltak, valami nagy tiszteletben nem állottak, mihelyt azonban kortársaik véleménye a bennük lakozó léleknél fogva alkalmasnak tartotta őket orakulumadásra is, tekintélyben és befolyásban egyre jobban növekedtek. Ez időtől fogva népük tanácsadóivá lettek mindennemű szükségükben és nem egy iszraelita ház volt, melynek nagyrabecsült barátjává lett a próféta. (I. Kir. XVII

7 s köv., II. Kir. XIV

8 s köv.) Nehéz helyzetekben tanácsot kértek tőlük, betegségben gyógyítást kerestek náluk. Különösen az asszonyok, kiknek nagy szükségük volt lelki támaszra, szívesen keresték fel őket és tisztelték az Isten emberét. . . Nem egyszer tanácsot kért tőlük az állam is. (I. Kir. XXII

6 s köv.) Az e fajta nabi-ság azonban könnyen válhatott keresetté is. Mert azok, kik tanácsért hozzájuk fordultak, szívesen viszonozták segítségüket ajándékokkal. (I. Kir. XIV

3.) Ott látjuk őket nem egyszer ülni a királyok asztalánál. (I. Kir. XVIII

1

9.) S hogy e szerzett kedvező helyzetüket megőrizzék, többször hallunk visszaélésekről is. Az, amit Mikeás mond róluk, bizonyára nem ritka esemény volt: Ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet valamit szájukba, hadat indítanak. (Mik. III

5.) A prófétaság fejlődése nagyobb lendületet vett akkor, midőn közülök néhány nemesebb lelkületű egyén emelkedett ki, akik gondolataik fenköltsége, látókörük szélessége által messze felülmúlták társaikat. Ezek hősök, akik népük s királyaik sorsát egyaránt szivükön viselték s Iszrael legsúlyosabb kérdései foglalkoztatják őket. A gondolatok maguktól támadnak lelkükben . . . , míg próféta-társaik kérdésekre nyilatkoznak, ezek belső indításra lépnek fel. Ők az Úr szolgáinak érzik magukat, s ebben a tudatban nem is hátrálnak meg még a királyok előtt sem. (I. Kir. XVIII

1

2 s köv., XXI

1

9 s köv., I. Sam. XV 1

4 s köv.) Rendszerint akkor lépnek fel, ha valami rendkívüli dolgot éreznek, ha az Úr elhatározott valamit, amit népének tudomására akar 1 E. Sellin: Der alttestamentliche Prophetismus. Leipzig, 1912. — G. Hölscher: Geschichte der israelitischen und jüdischen Religion. Leipzig, 1922,