Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1921
VII. Főiskolai intézmények
II I. Főiskolai intézmények. 1. A főiskolai ifjúság önmunkássága. a) Főiskolai Énekkar. A főiskolai énekkar évi alakuló gyűlését 1921 szept. 12-én tartotta meg. Tisztikara a következő volt: Elnök: Gáty Ferenc pn.; jegyző: Huszár István VIII. o. t.; pénztárnok: Csizmadia Dániel IV. é. pn.; ellenőrök: Szakáll Ernő pn., Györffy Dezső VIII. o. t.; könyvtáros : Edelényi Szabó Gyula VIII. o. t. Évközben eltávozott Gáty Ferenc elnök s helyét Tóth Kálmán pn. foglalta el, míg a szintén távozó Szakáll Ernő helyett Kovács Elek pn. választatott meg ellenőrré. — Szólamvezetők voltak: I. tenor: Tánczos Béla pn.; II. tenor: Pethő Antal pn. ; I. basszus: Szalay Benő, majd Horváth Lajos pn.; If. basszus: Csonka Jenő pn. A tagok száma 67 volt éspedig: I. tenor 12, II. tenor 25, I. basszus 18, II. basszus 12. Az iskolai év folyamán temetésen hétszer, iskolai és egyéb ünnepélyen tizenhétszer szerepelt az énekkar. b) Főiskolai Gyorsírókor. A főiskolai gyorsírókor 1921 szept. 25-én tartotta alakuló gyűlését, amelyen megindította folyó évi munkáját. A kör vezetői voltak: Lie. Rácz Kálmán tanár-elnök; Lengyel András VIII. o. t., ifj. elnök; Mesterházy László VII. o. t., titkár-jegyző; Nyirő Károly VII. o. t., pénztáros; Szabó Kálmán VI. o. t., könyvtáros; Szánthó Ferenc VIII. o. t., ellenőr. A gépírást előbb Gyüszi József papnövendék, majd az ő eltávoztával Seregély Béla VIII. o. t. tanította 3 gépen s ezen a tanfolyamon mintegy 35 tanulónak nyílott alkalom e nagyfontosságú ügyesség elsajátítására. A gyorsírást 6 csoportba (3 levelező, 2 vita, 1 gyakorló) beosztva tanulták s a tisztikar mellett még Reichmann Pál VIII. o. tanuló vett részt az előadói feladat teljesítésében. Volt 92 rendes és 10 pártoló tag. Tartott a kör 1 alakuló, 5 gyakorló, 1 választm. gyűlést s 1 évvégi irásversenyt. A gyakorló gyűléseken díjakat nyertek a II. fokú vitairásnál: Mesterházy László három izben, Szánthó Ferenc négyszer, Szabó Pál (VII.) egyszer;