Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

II. Izrael Mózes előtti vallásának nyomai. Irta Czeglédy Sándor

— 36 — Mindezekből a tényekből megállapítható, hogy a halottak lelkeinek visszatérésében és túlnyomólag káros munkásságában való animistikus hitnek az ősi izraelita vallásban kétségtelen nyomaival találkozunk, annélkül azonban, hogy ez a hit adná meg az ősizraelita vallás jellegzetes, egyéni bélyegét. A primitiv népeknél az animismussal kapcsolatban szokott jelentkezni az ősök tisztelete, amelynek nyomait az izraeliták ősi vallásában is sokan felfedezni vélik. E kérdést semmi esetre sem lehet elintézni az evolúciós bölcsészek ama dogmaszerű megállapítása alapján, hogy minden népnél először animismussal, aztán az ősök tiszteletével, majd polytheismussal stb. találkozunk.

2

3 Minden esetre kritikai vizsgálat alá kell vonnunk azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Mózes előtti izraeliták őskultuszára vonatkozólag fel szoktak hozni. Még ha e bizonyítékok túlnyomó része tényleg az ősök kultusza mellett szólana is, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ez a vallási forma rendesen nem egyedül, hanem más vallási rétegekkel kapcsolatban szokott jelentkezni. Általánosan ismert tény, hogy Palesztina jelenkori mohamedán lakói mily tisztelettel hódolnak az ó-szöv. nagy alakjainak állítólagos sírjai előtt; de azért súlyos tévedés volna vallásukat egyszerűen az ősök tiszteleteként jellemezni. Legáltalánosabban elterjedt szokás az ősök állítólagos tisztelete mellett felhozni a már fentebb említett temetési és gyászolási szokásokat, úgy értelmezve azonban azokat, hogy valamennyiben csak az az egy vágy jut kifejezésre, hogy az egyén magát az ős szellemének szolgájául tüntette fel. Az Az emberek porba ülnek, meztelenre vetkőznek, karjaikat bevagdossák, a rabszolgaság öltözetét, a zsákruhát öltik fel, hogy megalázkodásukat fejezzék ki az ős szelleme előtt. Az önkínzás, a böjtölés meg egyenesen azt jelentené, hogy az egyén magát az ős szellemének szenteli. Bármily tetszetős ez a magyarázat, nem hagyhatjuk figyelmen kivül azt a már fentebb említett lélektani momentumot, amely az animismust az ősök jóindulatú lelkeinek tiszteletétől elválasztja, hogy a gyászolási szertartásoknak csaknem mindegyikénél megfigyelhető az eltávozottak leikeitől való félelem. S így a két magyarázat közül inkább az előbb már említett animistikus motívumok mellett kell döntenünk. Nagy nyomatékkal szokták emlegetni a leviratusházasságot, amely abban állott, hogy ha az izr. férj magtalanul elhalt, az özvegyet a halott testvérének, a sógornak kellett nőül venni, hogy az így létrejött házasságban az elsőszülött a halott nevét viselje s így annak emlékezete ki ne töröltessék Izraelből. Valóban közeli feltevésnek látszik, hogy az intézmény célja az, hogy a halott számára családról, kultuszról legyen gondoskodva, mert a kultusz nélküli seóli tartózkodást borzasztó csapásnak tekintették. Ha már most e szokás történetét figyelemmel kisérjük, látjuk, hogy míg az ősök történetében feltétlenül kötelezőnek van elismerve (Gen 38

8 kk), Dt 25

7 kk-ben már csak erkölcsi kötelesség jellege van. A PC idején Lev 8

1

6, 20

2

1-ben pedig egyenesen meg van tiltva a sógorsági viszonyban állók házasságkötése. L. mégis Mát 22

2

3 kk. A leviratus-