Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1914

II. Tanulmányút Kisázsiába. Irta Fejes Zsigmond főgimn. tanár

- 16 föl a még elő nem hívott lemezeket tartalmazó skatulyákat! — Nevetve kérdezte Pőzel konzul, hogy hát mi jobban bízunk az olasz „szövetségesében, mint a románban ? — Ugy látszik, jól sejtett! Négy napi hajózás után a kis görög gőzhajón, a görög szigetek, köztük az olaszok által megszállott Rodos, Kos, azután Kalymnos, Chios és néhány délnyugat-kisázsiai kikötő érintésével, Smyrnába érkeztünk. Természetesen egyetlen gondolatunk volt a továbbutazás. A Magyar Bank és Kereskedelmi R. T. smyrnai fiókjának 4—5 főtisztviselője, — mind magyar ember, — köztük Kármán, az elnök, — igen szívesen fogadtak bennünket. A hajósügynökségek azt mondták, hogy valószínűleg nem megy hajó Konstantinápolyba, mert az a veszedelem fenyeget, hogy a bejutott hajó nem jöhet többé ki, a Dardanellák időközben bekövetkezhető elzárása miatt. — Szívesen időztünk volna még Kisázsiának ezen legszebb, legnagyobb, 320.000 lakosságú városában, — de az idő sietésre intett. — Az osztrák-magyar főkonzulátus segítségét is fölhasználva, a katonai hatósághoz fordultunk tehát, hogy a tisztán mozgósítási célokra szolgáló vasúton, amely különben francia társaság tulajdona, — felutazhassunk Pandermába, a Márványtenger partjára. A katonai hatóság készséggel megengedte ezt, annyival inkább, mert ugyanakkor vagy 25 birodalmi német is jött, - mind intelligens ember, — akik Smyrna vidékéről vonultak be, utaztak haza, katonának. így utaztunk el a katonavonaton ; egyszer ugyan kiszállított bennünket egy francia állomásfőnök, kijelentve, hogy az ő vasútjuk kötelezve van ugyan arra, hogy török katonákat szállítson (még akkor Törökország nem volt hadiállapotban egyetlen állammal sem), de arra nincs, hogy az ellenséges Németbirodalom tartalékosait szállítsa, — minket is persze azok közé számított; de a vonatparancsnok, egy török ezredes, — valójában német tiszt, — erélyes közbelépésére mégis csak tovább vittek bennünket. Pandermából Konstantinápolyba szintén egy katonai célra szolgáló szép személyszállító hajón utaztunk. Általában a katonai hatóságok is mindig nagyon előzékenyek voltak még abban is, hogy útitársunkat, Arifot, aki katonasorban volt, meghagyták a mozgósítás ellenére velünk Konstantinápolyig. Konstantinápolyban újra tisztelegtünk és beszámoltunk nagykövetünknél. Elmondtuk neki aggodalmainkat a fényképekre vonatkozólag s az ő előzékenysége elhárított minden akadályt. Szerencsére a felfüggesztett hajóközlekedés Románia felé újra megindult. Csomagjaink, fölszerelésünk nagyobb részét a szállítási nehézségek miatt konstantinápolyi főkonzulátusunkon hagytuk; a nagykövetség egy tisztviselője pedig a hivatalos pecsétnyomóval kijött lakásunkra s az összecsomagolt lemezeket, fényképezőgépet tartalmazó pakkunkat a nagykövetség pecsétjével lezárta. De két hivatalos iratot is kaptunk nagykövetünktől a román határrendőrséghez és vámhatóságokhoz, amelyben figyelmükbe ajánlott nekik bennünket, — elsősorban pedig fényképeinket. A Bosporus aknái közt kis hadi propeller vezette ki a szép fehér román hajót a Feketetengerre. Itt, amikor a nap leáldozott a messze bolgár hegyek