Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 14 — Cipruslombok dr. Antal Gábor sírjára. Hogy mily általános volt a gyász, mely dunántúli ref. egyházkerületünket dr. Antal Gábor püspök elhunytával érte, semmi sem mutatja jobban, mint azok a beszédek, melyek halála után elhangzottak s azok az újságcikkek, melyek akkor megjelentek. A beszédek közül ide iktatunk egyet, a legklaszszikusabbat, egyházkerületünk főgondnokának, gróf Tisza Istvánnak a beszédét, akit az elhunyt püspök a magyar férfiúi ideál megtestesülésének tartott s akihez utolsó percéig hűséges szeretettel ragaszkodott; az újságok közleményei közül elégnek tartjuk a ref. egyházi lapok vezércikkeit közölni. Ezek is mutatják, hogy dr. Antal Gábor püspök nagy ember volt, igaz és tiszta lélekből való. 1. Gróf Tisza István egyházkerületi főgondnok beszéde. — Elmondotta a dunántúli ref. egyházkerületnek 1914 február 3-án Komáromban tartott rendkívüli közgyűlésén. — Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Ne méltóztassanak tőlem várni, hogy méltóképen adjak kifejezést annak a gyásznak, amely mindnyájunkat ért, hiszen sokkal közelebbi még a csapás, sokkal közvetlenebbül érezzük az elköltözött hiányát, sokkal sajgóbb a seb, semhogy tárgyához méltó kifejezést tudnánk érzelmeinknek találni. Itt ezen a helyen olyan élénken áll előttem az a másik alkalom, amidőn ezen közgyűlési teremben az ő oldalánál az elnöki székben őt ünnepeltük. Akkor negyven éves lelkészi jubileumát ülte meg, ha az évek számát tekintve nem is fiatalon, de lelkének, szellemének, szivének, tetterejének egész teljében. Azzal a büszke örömmel esett reá tekintetünk, hogy erős oszlopunk lesz és marad és még hosszú időn keresztül szolgálhatja egyházát, egyházkerületét azokkal a nagy képességekkel, azzal az odaadással, azzal a szeretettel, amelyik az ő egész munkálkodását áthatotta s valóban áldásthozó építő munkássággá tette. S íme alig egy pár évvel reá a gondos, a szerető baráti szem fel kellett hogy fedezze a hanyatlás első jeleit. Hanyatlott testi ereje, aggódva kerestük, mi lehet a lappongó kór, amelyik ilyen váratlanul támadta meg. Ö maga tudta-e, szenvedett-e, ki tudná azt megmondani, mert hiszen mindenki gondolt az ő egészségével, csak ő nem árulta el e fölött a legkisebb aggodalmat, a legkisebb megdöbbenést sem. Szolgált tovább, dolgozott tovább, működött tovább, bele vive munkájába nemcsak azt a szellemi erőt, mely sohasem lankadott nála; de bele vive szivének azt a melegét, üdeségét is, amelyik egy fiatalember bájával ruházta fel őt. És ha néha-néha olyan csodálatos, megható gyöngédséggel esett is az emberre tekintete, hogy az ember megilletődve kérdezte magában, vájjon nem a búcsúzó barát búcsúzó tekintete-e az, egyébből, mint ennek a gyöngédségnek a rendesnél nagyobb megnyilatkozása mérvéből nem lehetett arra következtetni az ő eljárásából soha,