Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

I. Czike Lajos főiskolai gondnok jubileuma. Pápa, 1913 ápr. 17

— 6 — ben a világi gondnok mellé egyházi gondnokot is válasszunk. O 20 évi buzgó munkásság után maga jelölte ki utódjául Nagytiszteletüségedet, aki neki méltó utódja lett. Mily különös kegyelme a Mindenhatónak, hogy mig ezen 40 év alatt a világi gondnoki állásban annyi változás fordult elő, az egyházi gondnoki állásban ketten töltötték be azt az időt, amely tan- és nevelő-intézeteink életében a legmozgalmasabb fejlődési korszak. Hogy Nagytiszteletüséged buzgó és lelkiismeretes gondossága és munkássága mellett hova emelkedtek intézeteink ezen 20 év alatt, amelyet Nagytiszteletüséged a főiskolai gondnokságban eltöltött, arról nem szükséges nekem itt sokat beszélnem; beszélnek arról a kövek, ezen két impozáns épületnek, a főiskolának és a nőnevelő-intézetnek kövei, beszélnek erről a számok, a theol. akadémia 4 évi tanfolyamának, a főgimnázium 12 osztályának, a nőnevelő-intézet 8 osztályának, ezen intézetek tanárainak és növendékeinek a száma. A dunántúli ref. egyházkerület szerencsésnek érzi magát, hogy Nagytiszteletüségedet a közügy terén a főiskolai gondnoki székbe ültethette és ott eddig megtarthatta és az egyházkerület nevében, tanintézeteink érdekében kérjük a jó Istent, hogy tartsa meg még testilelki erejét sokáig teljes épségben, hogy ezt a nagyon fontos tisztet még hosszú időn át betölthesse. Az egyházkerület hálájának szerény jeléül köszönetünk és jókivánatunk mellett fogadja Nagyságod ez ünnepélyes alkalommal emlékül ezen emléktárgyakat, amelyeket nem külső értékük tesz becsessé, hanem az a soha el nem évülő hálája és tisztelete az egyházkerületnek, amely azokhoz, mint külső jelhez csatolva van, amelynek rövid kifejezést ezen egyszerű, de szivből jövő szavakban adhatok: a jó Isten éltesse Nagyságodat sokáig jó erőben, egészségben, örömben és boldogságban! Czike Lajos főiskolai gondnok válasza: Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés ! Ne méltóztassanak csodálkozni és megítélni engem, ha a jelen ünnepélyes pillanatban, midőn a főt. dunántúli ref. egyházkerület és ennek képviseletében főtiszt. Püspök Úr őméltósága által több mint 50 éves lelkészi és 20 éves főiskolai gondnoki közszolgálataim oly nagymérvben és oly szép beszédben érdemesíttettek, a nagy meghatottság miatt, amely szivemet elfogja, talán akadozik beszédem és keresem a szavakat, a hangokat, amelyekkel ezen megtiszteltetést és érdemesítést illőleg méltatva megköszönjem. Meghatottságom nagyon érthető és indokolt, mivel ezen megtiszteltetést én senkitől soha nem vártam, nem kívántam; de ily nagymérvben talán meg nem is érdemeltem. Nem érdemeltem meg, mert bár a tapasztalat igazolása szerint 20 és illetve 50 év bármelyik közszolgálatban és nemcsak egyes ember, de bármelyik testület vagy intézet életében is nem kevés, sőt nagyon elegendő idő arra, hogy az ember a terhes szolgálat súlya alatt, életerejét felemésztve, a már különben is előrehaladott életkorban összeroskadjon; avagy bármely testület és intézet a fejlődöttség magas színvonaláról alásülyedjen vagy sülye-