Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912
VI. Theologiai akadémia:
VI. Theológiai akadémia. 1. Adatok a theológiai akadémia 1912—13. tanévi történetéhez. A theológiai akadémián a beiratások szeptember 9—10. napjain voltak. Az ünnepélyes megnyitás szeptember 11-én ment végbe s az előadások szeptember 12-én kezdődtek meg. Az első félévet záró kollokviumokat január hó 13—31. napjain tartottuk meg; a második félévet február 4-én kezdtük s az évzáró kollokviumokkal május 26 — junius 14-én fejeztük be. Az alapvizsgálatok junius 12—14-ik napjaira estek és pedig 12-én az Írásbeli, 13— 14-én a szóbeli vizsgálatok voltak. A kollokviumokon megjelentek dr. Antal Gábor püspök s Czike Lajos főiskolai gondnok urak az egyházkerület, iiletve a főiskolai igazgató-tanács képviseletében. A hallgatók úgy a főiskolai, mint a theol. önképzőkörben dicséretes munkásságot fejtettek ki s az összes főiskolai pályatételeket papnövendékek nyerték el. Az élőnyelvek közül a német nyelvet az I—II., az angol és francia nyelvet, mely utóbbinak az előadója Vass Vince főiskolai szénior volt, a III. és IV. éves s több I—II. éves növendék tanulta. A tantestületben ez évben változás nem történt s a jövő tanévre is egyelőre csak annyiban, hogy az egyházkerület szervezte a 6-ik theológiai tanszéket s arra rendkívüli tanárul Pongrácz József, eddig helyettes tanárt, theol. magántanárt választotta meg az újszövetségi tudományok előadására. Ez okból szükségessé vált dr. Antal Géza orsz. képviselő helyettesítése, ami a nyári igazgató-tanácson történik meg. A theológusok segélyezése ebben az évben is jelentékeny mérvű volt s a legációkon, jutalomdijakon kivül mintegy 6000 koronát tett ki. Az előadások az egész tanévben fennakadás nélkül folytak; a tanárok közül csupán Pongrácz József helyettes tanár úr fejezte be korábban a II. félévet, mivel a felsőbb hatóság engedélyével amerikai tanulmányútra ment. Az alapvizsgálatokat junius 12—14. napjain tartottuk s azonkivül az I. és a II. félév elején rendkívüli alapvizsgálat volt. Vizsgára állott összesen 22 növendék, akik közül 4 jeles, 9 jó, 7 elégséges eredménnyel vizsgázott, 2 pedig 1—1 tárgyból folyó évi szeptember hóban teendő javítóvizsgálatra utasíttatott.