Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

I. Gelléri Szabó János emlékezete. Emlékbeszéd. Az 1911 nov. 26-án Budapesten tartott emlékünnepélyen mondotta dr. Antal Géza theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 17 — vagyoni erő nélkül kezdő férfiú halálakor milliók felett rendelkezik, olyan milliók felett, melyeknek egyetlenegy filléréhez sem tapad a szennyes úton szerzett pénznek átka. Midőn Gelléri Szabó János az Egyesült Államok polgáraira hivatkozik és midőn szerényen maga is megjegyzi, hogy vagyonát nemcsak becsületes munkája, de a sors kedvezése is segített növelni, megadja nyitját annak a lelki állapotnak, mely őt épen úgy, mint az amerikai Egyesült Államok polgárait, nagylelkű hagyományaik megtételére birja. A selfmade emberek egészen másként értékelik a vagyont, mint azok, akik ehhez örökség utján jutottak. Aki kicsiny helyzet­ből kezdve a kedvezőtlen viszonyokkal emelkedik feljebb és feljebb, sokkal nagyobb részvéttel viseltetik azok iránt, akik épen olyan kedvezőtlen helyzetben vannak, mint amilyenekben ő volt pályája kezdetén és épen azért sokkal hajlandóbbak önmaguk-gyüjtötte vagyonuk egy részével segítségükre jönni azoknak, akiknek az élet­ből egyelőre más, mint szenvedés nem jutott, mint amilyen hajlan­dók a vagyoni jólétben szülöttek, kik az életnek ezt a kemény olda­lát csak hallásból ismerik. A társadalmi nyomor enyhítésére szolgáló külömböző alapítványok és hagyományok, melyekkel az amerikai Egyesült Államok polgárai tényleg az emberi jótékonyság élén álla­nak, ebben leli magyarázatát és ez derít világot arra az élete egész folyamán végigvonuló elhatározásra is, mely Gelléri Szabó János lelkének legbelsőbb indítéka volt. A másik, ami megragadja figyelmünket, az a mintegy mente­getődzés, mely e szavakban foglaltatik: „ha életében úgy, amint azt óhajtotta volna, a hazai közhasznú intézmények emeléséhez nem járulhatott". Gelléri Szabó János érezte, hogy az a nagy vagyon, melynek birtokosává lőn, már életében kötelességeket rótt rá, köte­lességeket, melyeket oly mértékben, mint azt óhajtotta volna, nem teljesíthetett. Nem teljesíthetett pedig azért, mert a közhasznú intéz­mények támogatását sürgető kötelességtudattal szemben állott egy másik princípium, melyet kezdettől fogva szem előtt tartott, melyet követett életének legnehezebb viszonyai között, mikor jövedelmei alig voltak elégségesek a tisztességes megélhetésre, az a princípium, mely a jövedelem egy részének vagyongyűjtés céljaira félretevését tette kötelességévé. A nélkülözések, melyek között Gelléri Szabó János pályáját 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom