Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910
VII. Theologiai akadémia
VIII. Theológiai akadémia. 1. Adatok a theológiai akadémia 1910—11. tanévi történetéhez. Theológiai akadémiánkon az ünnepélyes tanév-megnyitás után, vagyis szeptember 12-én kezdődtek az előadások és semmi gátló akadálytól nem zavartatva, az első félév végéig, január 11-ig tartottak. Az első félévi kollokviumok január 16—28. napjain voltak, és a beiratkozások után, február 2-án kezdtük meg és junius 10-én zártuk be a második félévet, a kollokviumok pedig junius 12—24. napjain folytak le. Ugy az első, mint a második félévi kollokviumokon jelen volt dr. Antal Gábor püspök, Kis József esperes. Meglátogatta theológiai akadémiánkat dr. Fulliquet György, a genfi Szent Pál templomi szószéken Kálvin utódja és az ottani egyetem theologiai fakultásának dékánja, aki egyik reggeli istenitiszteleten is részt vett, s annak befejeztével buzdító beszédet intézett ifjainkhoz, melyet buzgó kísérője dr. Kováts István, szatmári lelkész tolmácsolt. Hallgatóink önmunkásságáról Értesítőnk megfelelő lapjai adnak számot; de fel kell említenünk, hogy az iskolai év folyama alatt minden reggel 8 órakor a II. számú tanteremben rendes istenitiszteletet tartottunk, melyen éneklés után egy bibliai részt olvasott fel s imádkozott felváltva valamelyik hallgatónk. Ezenkívül október 31-én nagyobb körben és ünnepélyességgel tartott emlékünnepélyt rendezett ifjuságunk, továbbá egy sikerült felolvasócstélyt tartott, hangversennyel összekötve, amelyen Borsos István tartott felolvasást egyik alapítványtevőnkről, Deáky Gedeon barsi esperesről. Tanári testületünkben az a változás történt, hogy miután dr. Antal Géza kartársunkat Pápa város országgyűlési képviselőjévé választotta, tantárgyai előadásával tanárkarunk előterjesztésére, az egyházkerületi közgyűlés Pongrácz Józsefet bizta meg". A történeti hűséggel megegyezően legyen itt felemlítve, hogy Thury Etelét a bécsi protestáns egyetem theologiai fakultása az 587. Promt ions Akten bizonyítása szerint a magyar protestáns egyháztörténet körében kifejtett irodalmi munkálkodása elismeréséül theologiai tudori cimrnel tüntette ki. Papnövendékeink segélyezéséről, önképzőköri és egyéb tevékenységéről az illető cimek alatt lesz szó. Egyházkerületünk ez évben is közel 5600 kor.