Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 24 — igyekezett a főiskola, mint ilyen eleget tenni hivatásának és a kerület azon határozatának, hogy egyenesen kiálljanak a munkatérre, ha az egyháznak és hazának szüksége van reá. És ezt csak a régi református iskoláknak Trotzendorf-féle berendezése és rendszere tudta lehetővé tenni, midőn tanulva tanított az ifjú diák éppen úgy, mint praeceptorai és tanárai, mert hiányzott a teljes kiképzés. Azonban a pápai főiskola főn maradását a nagyobbodó igények mellett, csak az egyházkerület állandó áldozatkészsége tette lehetővé, anélkül a jobb sorsra érdemes komáromi iskola sorsára jutott volna, mely mikor 1849 után nem tudta a Thun-rendszer által követelt anyagi erőt kimutatni, megszűnt létezni és így eltűnt az az iskola, amelyik még egy évtizeddel azelőtt a magyar nemzeti nevelésnek volt szószólója, őt követve karolták fel a többi hazai testvérintézetek az elhanyagolt magyar nyelvet és irodalmat; az a komáromi kollégium, amelynek tanítványai közül való Jókai Mór, Tóth Lőrinc, Beöthy mint irodalommal foglalkozók a jelen kor jelesei többen, hisz Komárom a poéták városa, ha nem Pápa, mert itt is minden diák versel. De vissza kell térnem a reáliákhoz, mert Váli Ferenc ideális gondolkozású, fenkölt szellemű ember volt ugyan, de a természetrajzi tárgyakat tanította 32 éven át és így a földön kell maradnunk, melyről tanított, magyarázott élénk, lebilincselő előadással és hogy a figyelmet annál jobban lekösse, egy-egy sikerült anekdotát is megkockáztatott, sőt élcekkel is fűszerezte előadásait az ő kedves öcsikéi előtt, János, Péter és Gábor öcsém lévén rendes megszólítási módja, mert mindenik tanítványának keresztnevét is tudta. Tantárgyait nagyobbrészt kéziratból tanította, illetőleg nem volt a rendes tankönyv a tanulók kezében, hanem csak másolata, az általa kidolgozott úgynevezett Studium azon tárgyról, amit félév folytán előadott. Tankönyvet csak egyet irt, az Ásványrajzot, 1852-ben jelent meg a főiskola nyomdájában, a vegytanból egypár ív jelent meg nyomtatásban. A németvilágban az osztrák kormány követelte, hogy tankönyvet adjanak a növendék kezébe, s ezen követelménynek akart Váli Ferenc eleget tenni, midőn Természetrajzának megírásához fogott, de az állattani és növénytani rész elmaradt, nem jelent meg nyomtatásban, ellenben a sárospataki tanárnak, Soltész Jánosnak Természetrajza egészen megjelent egy évvel később, 1853-ban és így alkalmunk lehet a két intézet természetrajz-tanára, illetőleg munkája között némi összehasonlítást tenni. Kép egyikben sincs, mert a Váli Ferenc könyvének címlapján igért 156, kőre metszett kép elmaradt. Könyve részekre, szakaszokra oszlik, az ásványok osztályba, családba és csoportba osztatnak. A csoportokban folyó számokkal jelzi az egyes fajokat. Az első részben szó van az ásványoknak tértani, természettani és vegytani jeleiről. A második rész az ásványfajoknak leírása, vagy rendszertan és két főosztályra oszlik. Az első főosztály: Egyszerű anyagok és életmütlen vegyületek. Második főosztály: Életmüves élegek, mint a gyanta és a szén. Külön szól a nem érces ásványokról, nem fémekről és az ércásványok, fémekről.