Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

VIII. Főgimnázium

— 198 — Aki pedig lopásra vetemednék, az a bűntény fokához mérten szigorúan, sőt mindjárt első izben kizárással is büntethető. 53. §. Az iskolaszolgáknak hivatalos eljárásukban való gátlása vagy ki­játszása a körülményekhez képest szigorú büntetés alá esik. 54. §. Tanulónak semminemű fegyvert nem szabad tartani. Aki e tilal­mat megszegi, fegyverét elkobozza a tanári kar. 55. §. Fürödni csak a városi hatóságtól engedélyezett helyeken szabad; az engedélyezett helyen való fürdésnél is mindenkor szem előtt kell tartani az illem szabályait. 56. §. Az iskolai Bizonyítvány évközben a szülők vagy helyetteseik Írás­ban vagy szóban nyilvánított akaratára csak azon esetben adható ki, ha a tanuló iskolai tartozásait, s a hitelnyújtás idején az igazgatónál bejelentett ellátási- és szállásbér-tartozásait kiegyenlítette s a kiegyenlítést igazolta. Ugyanez a szabály érvényes a tanév végén is. 57. §. Azok a tanulók, akik a gimnázium VIII. osztályát bevégezték és az osztályvizsgálatot letették, az érettségi vizsgálat leteltéig szintén a taninté­zet fegyelmi szabályai alatt állanak s ha az osztályvizsgálat s érettségi vizs­gálat között levő időben fegyelmi vétséget követnek el, úgy bűnhődnek, mint az intézet többi tanulói. A tanári testület az érettségi bizonyítvány magaviseleti érdemjegyét a vétséghez képest le is szállíthatja. V. Az ünnepi követségekre és a köztartásban való részvételre vonatkozó törvények. 58. §. Mivel ünnepi követség választhatása a köztartáshoz van kapcsolva, azok a ref. tanulók, kik ünnepi követségbe kívánnak menni, a súlyos beteg­ség esetét kivéve, egész éven át kötelesek a köztartáson lenni. Kivételt csak a Pápán lakó ref. szülők gyermekei képeznek. 59. §. Az a tanuló, ki a választást követő megerősítésen nincs jelen, a következő ünnepi választáskor öttel hátrább kerül. 60. §. Az a tanuló, ki félévi Értesítőjében elégtelen osztályzatot kapott, az utána következő osztály jeles rendű növendékei után választ. 61. §. Ünnepi legációkba csak az és oda mehet, aki és ahova sorrend szerint választott; azt másoknak el nem adhatja, sem más módon át nem ruházhatja. Aki pedig ez ellen vét, a következő választáskor választói jogá­tól elesik; ugyanígy bűnhődik az is, aki a legációt mástól átveszi. 62. §. Az a tanuló, ki az ünnepi követségben illetlenül viselkedik, a körülményekhez képest a választásban való hátrább tétellel, vagy éppen a választási jognak a következő két választásra való elvesztésével bűnhődik, s megfelelő büntetésben is részesül. 63. §. A köztartásban az intézet minden növendéke részt vehet fele­kezeti külömbség nélkül, ha a köztartási díjat lefizeti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom