Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909

VII. Főgimnázium

— Ill —­8. Tanulmányi kirándulások. Teljesen át lévén hatva a tanulmányi kirándulások üdvös voltától, az 1909—1910. tanév folyamán több kirándulást rendeztünk tanítványainkkal. Barcsi József gyakran rendezett növendékeivel kisebb természetrajzi kirándulást a környékre; Losonczi Jenő az őszi és tavaszi hónapokban többször kivitte tanítványait a vidékre, rajzoltatott és vázlatokat készíttetett velők; Rácz Dezső tomászati kirándulásokat rendezett a szomszéd községekbe, mely kirándúlásokra a tanári kar több tagja is elkísérte a tanulókat. Nagyobb kirándulás kettő volt. Az egyik Pozsonyba-Wienbe 1909 szept. 21—24. napjain, a másik Sümegre 1909 szept. 23-án. Az első kiránduláson 57 tanuló vett részt 4 tanár kíséretében. Kisérő tanárok voltak: Barcsi József, Borsos István, Németh Károly, Sándor Pál. Pozsonyban az ág. hitv. ev. főgimnázium tanári karának tagjai, de főleg Balogh Elemér ottani ref. lelkész kalauzolták a kirándulókat; Wienben pedig Goldschmid Ödön pápai kereskedő mozdította elő a kirándulás sikerét. Szives fárodozásukért ezen a helyen is hálás köszönettel adózunk nekik. Egy-egy tanuló összes költsége 18 K 58 fillér volt. A második kiránduláson 100 tanuló vett részt 5 tanár kíséretében. Kisérő tanárok voltak: Faragó János, Fejes Zsigmond, Gáty Zoltán, Győri Gyula, Sarudy György. Megnéztük a Darnay-múzeumot, az Eitner-féle bőr­gyárt, a mészégetőt, a várromot, a Kisfaludy Sándorra vonatkozó összes emlékeket, a róm. kath. templomot, a reáliskolát. Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza síremlékét megkoszorúztuk, miközben Győri Gyula méltatta a költő érdemeit, végül az ifjúság Gáty Zoltán vezetése mellett elénekelte a Himnuszt. A kirándulás minden tekintetben igen jól sikerült s nagyon tanulságos volt, ami főként derék kalauzainknak: Darnay Kálmán, Gaidecker György, dr. Horváth Endre, Hoiváth Mihály, Németh János, Popovics Miklós uraknak tulajdonít­ható. Fogadják mindnyájan hálás köszönetünk őszinte kifejezését! Egy-egy tanuló részvételi díja 3 K 50 fillér volt. Azok a tanulók, akik egyik kirándulásban sem vettek részt, 1909 szept. 23-án Acsay Ferenc, Bogár István és Rácz Dezső tanárok vezetése alatt a helybeli dohánygyárat, szövőgyárat s a városi vízvezetéki műveket tekintették meg. Az engedélyért és kalauzolásért fogadják az illető gyárak igazgatóságai és tisztviselői intézetünk hálás köszönetét. Köszönetet mondunk Mészáros Károly polgármester urnák és Révész Arnold városi mérnök urnák is, hogy a városi vizvezetéki müvek megtekintésére engedélyt kaptunk s a megtekintést szakszerű kalauzolás mellett végezhették tanítványaink. 9. Testi nevelés. Tanítványaink testi nevelése érdekében az 1909—10. tanévben is megtettünk minden tőlünk telhetőt. Nemcsak a rendes tanórákon tornászhattak tanítványaink, tanári felügyelet alatt a tornaterem mindig rendel­kezésükre állott. A szabadban, az intézet tágas udvarán is állítottunk föl tornaszereket. Óraközökben az udvaron, ha szabad délutánjuk volt, a vásár­téren, katonai gyakorlótéren s a városi játszóhelyen játszottak. Többször ki­gyalogoltak a közeli vidékre. Melegebb időkben a Tapolca patakban fürödtek;

Next

/
Oldalképek
Tartalom