Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909
VII. Főgimnázium
— 101 — A IV. osztály elvégzése után rendesen annyian elhagyják a középiskolát, hogy az V., ínég kevésbbé a VI. osztály párhuzamosítására nem kell gondolnunk, főleg azóta nem, mióta a környéken egymás után létesültek a főgimnáziumok. Másrészt azonban biztosítani kell az intézet népességét, ami csak úgy lehetséges, ha az alsóbb osztályok párhuzamosak s a fölvételt azokban az osztályokban nem szorítjuk meg. Fegyelmezési szempontból is jobb, ha az alsóbb osztályok népesek. A jövő igazolni fogja ennek az eljárásnak a helyességét intézetünkre nézve is, amelynek egyebek közt az is föladatai közé tartozik, hogy a tanítóképző-intézet számára szolgáltasson ref. vallású növendékeket. 4. Tanévre egnyítás, szünetek, a tanév bezárása. Az 1909—1910. tanév ünnepélyes megnyitása 1909 szeptember 5-én, vasárnap volt. A rendes istenitisztelet végeztével, d. e. 10V 2 órakor a tornateremben gyülekeztünk, hol a Himnusz eléneklése után Lie. Rácz Kálmán főgimn. vallástanár imádkozott. Czike Lajos főisk. gondnok alkalmi beszéd kíséretében megnyitotta a tanévet. Sándor Pál főgimn. tanári kari jegyző fölolvasta az Iskolai törvények főbb pontjait, Faragó János igazgató jelentést tett a beiratkozás eredményéről s a Szózat eléneklése után véget ért az ünnepély. Másnap, szeptember 6-án d. e. 8 órakor megkezdődött a rendes iskolai munka s attól fogva, a rendes szüneteket nem számítva, nem szünetelt egész 1910 junius 12-ig, a tanév ünnepélyes bezárásáig. A rendes szünetek ezek voltak: a) A karácsonyi szünidő 1909 december 20-tól 1910 január 2-ig; b) A húsvéti szünidő 1910 március 21-től április 3-ig; c) A pünkösdi szünidő 1910 május 12-től május 18-ig. Amint e kimutatásból látható, a nagyobb ünnepek alkalmából több szünetet adunk, mint másnemű középiskolák. Ennek oka egyrészt az, hogy tanítványaink az ünnepek alkalmából legációba mennek s egyiknek-másiknak hosszabb időre van szüksége az oda- és visszautazásra; másrészt pedig az, hogy intézetünkben nincsenek meg azok az évközi rövid szünetek, melyek másutt szokásban vannak; nincsenek még igazgatói szünnapok sem s így nálunk sem megy többre a szünidő, mint más középiskolában. A külötnbség csak az, hogy mi egyhuzamban adunk nagyobb szünetet. A tanítást a tanév folyamán nem kellett megszakítanunk. A tanév ünnepélyes bezárása 1910 junius 12-én volt, amikor délelőtt 9 és fél órakor templomba mentünk. Istenitisztelet végeztével a tanteremben gyülekeztünk, hol dr. Horváth József főisk. igazgató jelentést tett az 1909— 1910. tanév főbb eseményeiről, az ifjúság éneklése és szavalata után Németh István egyházker. főjegyző pedig kiosztotta a pályadíjakat és jutalmakat. A tanévet bezáró vizsgálatok sorrendjét másutt közöljük. 5. Tanulmányi ügyek. Az intézet államsegélye ügyében a közoktatásügyi kormánnyal kötött szerződés 7. pontja értelmében, amint azt az 1883. XXX. t.-c. 47. §-ának 6. pontja is megszabja, a vallás- és közoktatásügyi