Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 80 — „annyi jókedv, annyi csendes humor nyilvánul, festéseiben annyi egésséges reálizmus, hogy nem ritkán még ama két nagy görögöt (t. i. Theokritost és Anakreont) is felülmúlja"^?)

1 Sok volna azonban elsorolni az ujabb olasz irodalom összes idillköltőit s ezek müveit. Itt csak ama jellemzőbb müvek ismertetésére szorítkoztunk, amelyek az idill időről-időre való változásait mutatják az olaszoknál. Az újabbkori olasz idillek már sokkal tisztúltabb érzést tárnak elénk. Az emberiség a műveltség útján mind tovább halad, s az érzelem, amely a külvilág hatása folytán keletkezik az emberi lélekben, korántsem mesterkélt, édeskés, hanem kezd természetes lenni s ez nyer kifejezést az idillben, amely az újabb korban a naiv és szentimentális elem egységét mutatja. Az idill tárgyköre is bővül, nem csupán pásztorok szerepelnek benne, hanem a legkülönbözőbb rendű s rangú egyének, még a műveltebb osztályok köréből valók is, a legalkalmasabb anyag azonban most is az egyszerű emberek élete marad hozzá. Hogy milyen fejlődési irányt vesz az idill az újabb időben az olaszoknál s általában az egész világirodalomban, később általánosságban ki fogjuk fejteni, most haladunk tovább utunkon s megismerkedünk a német idiliirodalommal, amely az idill fejlődésének s lényegének megértéséhez szintén sok becses adattal szolgál. c) Az idill a német irodalomban, A német népben szintén megvolt az érzék, a hajlam az idilli iránt. Erre mutat az, hogy az olasz irodalmi társaságok mintájára egymás után keletkeznek a németeknél is a hasonló célú egyesületek, amelyek amellett, hogy a nyelv művelését legfőbb céljuknak, feladatuknak tartják, koruk felkapott műfaját: az idillt is művelni kezdik. Sajnos, hogy e kor épen a XVII. század, amidőn a szokások, erkölcsök túlfinomodtak, az emberek érzelemvilága édeskés, finnyás volt s a tutajdonképeni német idillköltészet épen e korban veszi kezdetét, amelyben legfőbb báját: a természetességet nélkülözni kénytelen. S bár jóval előbbi időkből is tud felmutatni a német irodalom idilleket, így pl. Scherer Neidhart dalait s falusi történeteit a középfelnémet korból az idillek közé számítja, sőt a német idill legelső példányait a karolingi reneszánsz idejébe helyezi, a német idill tulajdonképeni fellendülése azonban mégis a XVII. századbeli különféle irodalmi társaságok alapításával függ szorosan egybe, amelyek között különösen a „Pegnitzschäfer", vagy „Der gekrönte blumenorden" s az „Elbschwanenorden" című társaságok vittek nagy szerepet, ezek voltak a német idill legelső művelői. E társaságok tagjai is pásztorneveket viseltek s nekik is az volt a céljuk, ami az olasz árkádistáknak, hogy amiben csak lehet, a rég' letűnt boldog pásztorvilágot felújítsák. írtak is szinte megszámlálhatatlan mennyiségű pásztorkölteményt, sőt — mint Scherer megjegyzi — még lakodalmi költeményekbe is szívesen vitték be a bukolikus formát, azonban mindezt épen oly tökéletlenül teszik, mint olasz kollégáik. 1 L. Radó: id mű II kötet, 128—129. 1.