Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 52 — nevezünk, amaz eredeti erdei költészetnek merő utánzatai, amelyet a természet maga sugallmazott gyermekeinek."

1 Ez ismeretlen angol költő kétségtelenül helyes úton jár, amidőn az idill legrégibb emlékeit ama, ma már ismeretlen dalokban keresi, amely dalokat természet, szabadság, szerelem hatásai hoztak létre az első költők lelkében, az idillt ugyanis mindig ezek alkották, mindig ezek voltak fő motívumai. Nézetünk szerint azonban a természet kedves váltakozásaival s a szabadság, amelybe bennünket helyez, nem annyira vidámságot, hanem inkább bizonyos fokú megelégedettséget, kül- és belvilágunkkal való teljes összhangzást hoz létre lelkünkben s ez összhang képezi ama alaphangulatot, amelyben az idill fő motívumai gyökeredznek s amelyből így az idill fakad. Abban sem kételkedhetünk, hogy az idill eleinte a nép ajkán élt s virágzott, mert e mellett tanúskodik maga a költés története, amelyből tudjuk, hogy a müköltészet a népköltészetben leli alapját s a müköltészet egyes fajai a nép költészetből váltak ki finomodás által. Körülbelől ugyanennek a felfogásnak a hive Sulzer is, amidőn így szól : „Amint a költeményeknek minden faja régebbi népek gyakorlatából s használatából állott elő: úgy valószínű, hogy a legelső pásztorköltemények valamely régi pásztornép természetes dalai után a művészet által képeztettek."

2 Theokritos idilljeivel kapcsolatban Bászel Aurél is foglalkozik az idill eredetének kérdésével

3 s az idillek beható tárgyalása előtt külön fejezetet szentel neki s részben népénekek, részben a nép ajkán élő mondák alapján igyekszik megoldani feladatát. Ö az idill egyik nemét (hogy melyiket? nem mondja meg) a szicíliai pásztornép régi szokásának tartja ép' úgy, mint Welcker, aki „Über den ursprung der hirtenlieder"

4 cimű értekezésében foglalkozott e tárggyal s akinek az idill eredetére vonatkozó felfogását Bászel ismerte. „A pásztori költészet eredete — úgymond Bászel — határozott alkalomból folyó okokra vezethető vissza, magából a pásztori élet mivoltából és a vele járó szokásokból magyarázható".

5 Egy ilyen alkalom Bászel szerint pl. az, hogy a szicíliai pásztorok, midőn nyájaikat hajtották, az éneknek ama határozott nemével éltek, amelynek neve ßovKohoftög, vagy ßov*ohaou,0q. S hogy miképen keletkezett ez az ének, erre nézve ezeket mondja: „Ha az ember rendszeres foglalkozás nélkül, egész szabadon, szemlélődésben és mélázásban töltheti idejét s magányában a természet szépségének bámulására van utalva, kedélye igen hajlandó arra, hogy érzelmeit költőileg kikerekítse; 1 Ez angol költő neve ismeretlen előttem ; véleményét az idill eredetéről: ez idézetet, mint olyat, J. G. Sulzer: Allgemeine theorie der schönen künste. Leipzig, 1778. I. bd. 346—347. lapjain találtam. 2 L. Sulzer

: id. mű 1. bd. 345. 1. 3 L. Dr. Bászel Aurél: Theokritos idilljei és a görög s római idill. Budapest, 188y. 4 L. Welcker: Kleine Schriften. I. bd. 403. 1. 3 L. Bászel: id. mű: 54. 1.