Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

I. Hegedűs Sándor emlékezete. Emlékbeszéd a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság emlékünnepén, 1908 október 1-én elmondotta dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

— 8 — megvalósításától, nem állott az elkedvetlenedett politikusok táborába, hanem küzdött tovább is azokért az eszmékért, melyekért egész közéleti pályája alatt harcolt, minden duzzogás nélkül. Majd midőn néhány évvel utóbb a politikai hangulatváltozás hatása alatt cserben hagyta az a város, melyet több mint két évtizeden át emelt, nem törte meg a váratlan fordulat, hanem tovább működött azokon a téreken, amelyeken eddig is oly nagy sikerű tevékenységet fejtett ki s a népkegy elfordulását nem tekintette személye ellen irányzott támadásnak, hanem annak, ami: — a változékony és sokszor szeszélyes népakarat megnyilatkozásának. Ez a világi pap, bár népkegy és királyi kegy ingatagságukban egyformák, nem vehette volna ajkaira azokat a szavakat, melyeket a britt költőóriás VIII. Henrik király kegyvesztett bíborosának Wolseynek ajkára ad: . . . „hacsak Fél oly híven szolgáltam volna Istent, Mint a királyt: Vén napjaimra így Nem hagyott vón . . nem, inert Hegedűs Sándor bár szívvel-lélekkel szolgálta a nép ügyét, egész hiven szolgálta Istenét is. Azoknak a működési köröknek puszta felsorolása, melyekben Hegedűs Sándort, mint az egyház, állam és közélet emberét forogni és tevékenykedni látjuk, fölment attól, hogy jellemének azzal a vonásával, melyet munkaszeretetnek neveztünk, hosszasabban foglalkozzunk. Hisz ennyi és ily különféle munkakörök lelkiismeretes betöltése csak igazán páratlan munkaszeretet alapján volt lehető és még így is csak az időnek azzal a bölcs beosztásával, melyet Hegedűs Sándor a reábízott föladatok elvégezhetése céljából alkalmazásba vett. De igenis foglalkoznunk kell másik jellemvonásával, a vallásossággal, mert végeredményben még fáradságot nem ismerő munkaszeretete is ebből táplálkozik s ebből nyeri erejét. Sajátságos és érdekesen jellemző tünet éppen református népeknél az egyéni erőnek az a megfeszítése, mellyel az anyagi javak lehető nagy tömegének produkcióját érik el és egyúttal ezeknek az anyagi javaknak az igazi nagy erkölcsi célok szolgálatába állítása és ezzel dokumentálása annak, hogy míg egyrészt erőink kifejtésére vagyunk rendeltetve Istentől, másrészt az erő kifejtésével elért javak megszerzése nem képezheti az élet végcélját, e javaknak