Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

II. Bocsor István emlékezete. Az 1907 október 18-án tartott Bocsor-emlékünnepélyen felolvasta Kis Ernő főgimn. tanár

— 18 ellen induló legelső honvéd-zászlóaljba, előbb azonban búcsút vesznek szeretett történettanáruktól, ki őket a hazaszeretetre tanította. Zeneszóval mentek Bocsornak a Széchenyi-utcán volt lakásáig és itt Jankó Kálmán, az ifjúság vezetője szólott nevükben. Bocsor az ablakból hallgatta a beszédet és mikor véget ért, válaszul a következőket mondotta az előtte álló ifjúságnak: „Önök a hazáért harcolni indulnak, jól teszik, s ha önök nem azt tennék, amit tesznek, mint kárbaveszett munkát, széttépném irataimat és darabokra törve katedrám, mint tanári pályám hitvány emlékét, irataimmal együtt elhamvasztanám." Nagy lelkesedéssel, éljenzéssel fogadta az ifjúság a buzdító szavakat és azzal elindultak Buda felé, hol szavuknak urai lettek, honvédnek állottak. A julius 2-iki országgyűlésen azután Bocsor István is, mint Enying képviselője megjelent, de megbetegedvén, az év végén lemondott. Általában valami viruló egészséggel sohasem dicsekedhetett, csakis rendkívül mértékletes élettel tarthatta fenn egészségét, súlyos gyomorbaja miatt. így azután az önvédelmi harc idején teljesen visszavonult életet élt. Mikor szabadságharcunk után a főiskola kapui újra megnyíltak, Bocsor ismét elfoglalta tanári székét, most következtek a hangtalan évek. Zenélni azonban szabad volt, sőt azt szerette is a kormány, ha nem zúgolódnánk, hanem vigadnánk. Ekkor alakult meg a városi Zeneegylet, melynek Bocsor István egyik lelkes hive lett. Zenei ismereteinek egyházkerületünk is hasznát vette, megválasztotta az egyházkerületi énekügyi bizottság elnökéül. Megalakult azután városunkban ismét a kaszinó is, amely Bocsor Istvánt elnöki székébe ültette. Ezen kitüntetést utóbb azzal hálálta meg, hogy megírta a Kaszinó 50 éves történetét, ez volt egyszersmind utolsó munkája, ami nyomtatásban megjelent és pedig a Kaszinó 1884-ik évi Évkönyvében. Több tiszteletbeli hivatallal is megtisztelték. Ő volt a városi iskolaszék elnöke azon időben, midőn a városi rajziskola és ovoda épületét emelték. A város közgyűlése őt bizta meg egy „Városi Jótékony Nőegylet" szervezésével, amelynek első elnöke az ő neje, Kozma Alojzia lett, kit 1842-ben vett nőül. Hogy ki volt Kozma Alojzia, meg tudják mondani a még ma is élő szegények, kik őt úgyis mint Bocsor Istvánnét, úgyis mint a Jótékony Nőegylet elnöknőjét ismerték. Sokat tudna különben mondani ő róla az a vidéki tanártársunk is, aki Pápán rendkívül vézna, beteges gyermek volt, amit midőn az áldott emlékű úrnő látott, bár nem volt rokona, szüleitől őt magához vitette a kishantai hegyen levő szőlejébe, ott ápolgatta, a szabad levegőn erősítgette és szive és esze sugallta orvosi tudományával egy nyári szünidő alatt úgy meggyógyította, hogy a szülék alig bírtak eleget hálálkodni a szinte csudálatos eredményért. Az a kishegyi szőlő, amelyben az áldott emlékű úrnő sokszor beteges férjét is ápolgatta, igen kedvelt nyaralója volt Bocsor Istvánnak és nejének, nem a boráért, hanem a nyájas voltáért és az iskolához való közel fekvéséért, mert innen járt be még hetvenes éveiben is óráira gyalogosan az öreg tanár.