Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

I. Gondol Gábor emlékezete. Elmondotta Gondol Gábor emlékünnepén Pápán, 1907 szeptember 29-én dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

— 7 7 órától este 8 óráig dolgozva, s csak délben tartva egy órai szünetet — feldolgozta s a tanácsülés elé terjesztette. Szinte adomaszámba megy munkásságának az a megítélése, mellyel egyik ósdi „magyar táblabíró" részéről találkozott. Maga írja le önéletírásában e kis jellemző epizódot: „Midőn egy heti munkámat — írja — előterjesztettem, mely 300 telekkönyvi bekeblezési s igényfeljegyzési ügyből s 8 tulajdoni jogperből állott, egyik táblabíró azt kérdezte, hogy az abszolút uralom alatt mennyi volt az egy ülésben előterjesztett ügyek legmagasabb száma s hány volt az előadó. S midőn megmondtam, hogy az előadott ügyek száma a 150-et meg nem haladta, s ezen tárgymennyiség két előadó legnagyobb munkája volt, határozott rosszalást indítványozott ellenem azon oknál fogva, mert az ily túlságos munka a hivatali utód eljárását s szolgálati érdemszerzését csaknem lehetetlenné teszi". A táblabírói gondolkozásmódnak ez a megnyilvánulása, bár az indítványt nem fogadták el, kellemetlenül érintette Gondol Gábort, kinek a megyei élet terén szerzett egyéb tapasztalatai sem szolgáltak biztosításul arra, hogy munkaerejét ezen a téren érvényesítse. Kéz alatt tudomására hozta a dunántúli egyházker. befolyásosabb embereinek, hogyha az újonnan felállított pápai jogakadémián a tételes jognak valamelyik tanszékére megválasztatnék, ez állást köszönettel fogadná. Jogi képzettsége s munkaszeretete annyira ismertté tették nevét, hogy a választás csakugyan reá esett s ő, mint a tételes jognak s főképen a római és magyar magánjognak tanára, 1861 november 4-én foglalta el állását ugyanakkor, amikor a theologiai akadémiának két tanára, Kiss János és Kotasz István, tartották székfoglalójukat. Mint tanár, Gondol Gábor nem tartozott a zajos, külső sikerrel dolgozó tanárok közé. Alapos jogi képzettsége s különösen tömör, logikus gondolkozása kiválóan képesítették ugyan szaktudományának a tanári katedráról való munkálására; de mint előadó, a maga szenvtelen, kissé egyhangú modorával nem tartozott a kiválóbbak közé. Hatása mindamellett is tanítványaira nagy volt. A magyar jogélet egyik legnagyobb nevü munkása s nemzeti irodalmunk egyik kitűnősége Eötvös Károly irja róla 40 évvel tanulmányainak végzése után a hálás tanítvány megemlékezésével a következőket: „Jó tanárunk volt, nagyon kedveltük. Csendes hangon, tüz nélkül, de okos beszéddel és meleg szeretettel belénk tömte a mindenféle jogi tudományt".* Hét évig működött a pápai jogakadémián, mint tanár, — valódi benső viszonyban tanártársaival, tanítványaival s élve tudományán kivül egyszerű kedvenc foglalkozásának, a madárvilág tanulmányozásának. Pápán működésének utolsó évében, mint a főiskola igazgatója, egy jelentős ügyben, t. i. a ref. jogakadémiák nyilvánossági joga kivívásában tett kezdeményező lépéseket. A pesti egyetem u. i. még az alkotmány visszaállítása után sem ismerte el a pápai jogakadémiát nyilvánosnak, s ennek hallgatóit itt kiállított bizonyít* Eötvös Károly: „Különös ember" c. tárcája az Egyetértés 1905 márc. 19. számában.