Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1906

I. II. Rákóczi Ferenc. A főisk. Rákóczi-ünnepélyen 1906 okt. 29-én tartott emlékbeszéd. Tartotta: dr. Lakos Béla

csak rabszolga lehetett, szava nem volt, miként az alvilági lelkeknek. A föld nem neki termett, csak a morzsákat kapta; teste nem az övé volt, lelkét pedig Kollonicsék készültek elrabolni. Szerette volna társával, gróf Bercsényivel letépni magáról a német köntöst; de a magyarnak nem volt szabad mást tennie, csak jól kisirnia magát. A XVIII. század első éve a remény első pirkadását hozta, azt hitték a hazában, hogy elérkezett a cselekvés ideje. A fejedelem alig lépett ki a cselekvés terére, árulója lön az, kire nemzete titkát bizta. Elfogták. Volt még a császár birodalmában egy sötét börtön üresen; ide került a nemzet reménye, kinek egyéb bűne nem volt, minthogy jobban szerette hazáját, mint önmagát. Tudta, mi sors vár reá, mégis, midőn barátai unszolták a menekülésre, minő lelkifurdalásokon ment keresztül, mennyiszer kezdett imába, míg elhatározta, hogy nem magáért, de nemzetéért kell megkockáztatni a szökést. Önvallomásában leirja szökését, Lengyelországban való bujdosását, az ezernyi veszélyt, minek ki volt téve s ha ezeket olvassuk, vájjon akad-e valaki, ki kételkedni merészelne abban, hogy Isten mutatta mindig kiválasztottja előtt a menekülés útját. Itthon a nyomor a legmagasabb fokra hágott, mihez hozzájárult a kiütött éhinség is. Ugy látszott, hogy most már végre teljesen győz a zsarnokság a lakatlanná, pusztává lett országon. A fejedelem uradalmainak parasztjai összejöttek, elküldték a széles, nagy Lengyelországba követüket, a jő Szalontait, az öreg Bigével s ezek bebarangolták az egész Lengyelországot, végül egy sötét erdőség közepén ráakadtak az üldöző kezek elöl elrejtett fejedelemre. Minő lehetett ez az első találkozás! A közös nyomorúság érzete hozta itt létre a testvéri szövetséget az ur és paraszt között, ami mindvégig megmaradt. 1703 junius 16-án lépte át Magyarország határát. A legjobban elnyomott osztály, a jobbágy állott először melléje és a parasztság benne látta a népszabadítót. A jobbágy tudta legjobban megérezni az ö nagy lelkét; Isten küldöttének tartotta, kit el nem hagyott soha többé, még akkor sem, midőn volt tisztjei és társai pereatot kiáltának reá és öt, a honszerelem megtestesítőjét, hazaárulónak bélyegezték; a paraszt, a piszkos, rongyos, de tiszta lelkű és becsületes paraszt még ekkor is várta a fejedelmet, énekelte a kuruc dalokat, midőn az urak már